Egészségbiztosítás: külföldi egyetemen tanuló diákoknak is ingyenes lesz

Illusztráció: PexelsDöntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében a más országban akkreditált felsőoktatási intézményben tanulmányait végző egyetemisták és doktoranduszok is járulékfizetés nélkül jogosultak egészségbiztosításra.

Az egészségügyi reformról szóló 2006/95-ös törvényt és a 2015/227-es adótörvénykönyvet módosító tervezetet 244 támogató és egyetlen ellenszavazattal fogadta el az alsóház.

A jóváhagyott szöveg értelmében járulékfizetés nélkül jogosult az egészségbiztosításra valamennyi kiskorú (18 éves korig), a 18 és 26 év közötti tanulók (a középiskolát végzettek is az egyetemi év kezdetéig, de legfeljebb 3 hónapig a tanulmányaik befejezése után), az egyetemisták (legfeljebb 6 hónapig a diploma megszerzése után), illetve a hivatásos katonai vagy tisztképzésben részesülő személyek.

A jogosultság kiterjed a más országban akkreditált felsőoktatási intézményben tanulmányait végző egyetemistákra és doktorandusz hallgatókra is – olvasható az elfogadott jogszabályban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?