Donald Trump nem jön Bukarestbe májusban

Megerősítette kedden Nicuşor Dan államfő, hogy Donald Trump amerikai elnök elutasította a Bukaresti Kilencek május 13-i csúcstalálkozójára szóló meghívást, írja az Agerpres.

Az elnök a temesvári megyei kórház súlyos égési sérülteket kezelő központjánál tett látogatása után nyilatkozott az újságíróknak. Mint elmondta, a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóinak szervezőiként jómaga és a lengyel államfő az amerikai elnöknek is küldtek meghívást a májusi bukaresti eseményre.

Trump és Dan tavaly júniusban Hágában. | Fotó: Nicusor Dan Facebook oldala

Nicuşor Dan szerint Trump egy „diplomatikus válaszlevélben” megköszönte a meghívást és a jó együttműködést, a csúcstalálkozó kapcsán pedig közölte, hogy továbbította a meghívót Marco Rubio külügyminiszternek. „Nem szeretnék most semmit előre bocsátani ezzel kapcsolatban, majd meglátjuk, mi lesz” – tette hozzá az elnök.

Nicuşor Dan szerint vélhetően az országcsoport valamennyi tagállamának állam- vagy kormányfője részt vesz a májusi csúcson, és az északi országok is képviseltetni fogják magukat. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?