Daniel David: Felül kell vizsgálni a jövő évi oktatási költségvetést és reformokat
Felül kell vizsgálni az iskolaösszevonásokat és a jövő évi költségvetést véli Daniel David tanügyminiszter. A tárcavezető hétfőn bejelentette, hogy a tanügyi rendszerben végrehajtott minden iskolaösszevonást felül kell vizsgálni, mivel egyes intézkedések „talán nem voltak jó ötletek”.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az órabér kérdését is érdemes újra mérlegelni, miután az ország költségvetési helyzete stabilizálódik. „Krízistárgyaló miniszterként nagyon bonyolult helyzetben voltam, mert gyakorlatilag a rendszer minden szereplője érintett volt. Nem volt partnerem, senki, akivel legalább két-három hétig békében élhettem volna, mert a tanulók, a diákok, a tanárok és a szülők is közvetetten érintettek voltak” – nyilatkozta az Europa FM-nek a News.ro beszámolója szerint.
Daniel David szerint a legfontosabb üzenet mindig ugyanaz: megérti a reformintézkedések okozta kellemetlenséget, senki sem ellenzi az oktatást, ugyanakkor sürgősen fel kell készülniük a következő év kihívásaira. „Meg kell mentenünk magunkat ebben az évben, és fel kell készülnünk a következőre” – tette hozzá.
A miniszter optimista, mert az oktatási rendszerben ebben az időszakban befejeződtek az országos felmérők, az őszi érettségi, a záróvizsgák és a titularizálások. „Optimista vagyok, mert június óta egymást követik a katasztrófa hírei. És mégis, tudniuk kell, hogy az emberek, bár dühösek, elvégezték a kötelességüket. Ebben az időszakban befejeztük az országos felmérőket, az őszi érettségit, a záróvizsgákat és a kinevezési folyamatot. Az iskolaév nem nagy hűhóval, de megkezdődött. Ez a düh, úgy gondolom, bölcsen kezelhető, ahogy ma is mondtam, nevezetesen úgy, hogy építünk rá, nem pedig egymást blokkoljuk” – mondta a miniszter.
A tanügyminiszter példaként a hétfői tiltakozást is. „Látták, hogy 10 000 ember vett részt a tiltakozáson, ami ésszerű szám, engem az is zavar, amikor csak egy-két dühös embert látok az ágazatból, a 10 000 nagy szám, még ha nem is közelíti meg a 30 000-et amire a szakszervezetek számítottak. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik az iskolában fogadták a gyerekeket. Elmondhatjuk, hogy mindkét oldalon tettük a dolgunkat” – nyomatékosította.
A miniszter hangsúlyozta: „Nem bocsátunk el embereket. Az oktatáshoz szükség van tanárokra; nincs okunk elbocsátani embereket. Nem csökkentjük a fizetéseket, és ami nagyon fontos, minden intézkedésnek, még ha nem is felel meg a legjobb európai gyakorlatoknak, valamilyen formában meg kell találnia a helyét egy nyugati ország oktatási gyakorlatában.” – tette hozzá.
CSAK SAJÁT