Csütörtökön kezdődnek a Kolozsvári Zsidó Napok

Különleges koncertekkel, irodalmi és helytörténeti programokkal, filmvetítéssel várják az érdeklődőket immár nyolcadik alkalommal a kincses városban. Az október 26–29. között megrendezésre kerülő Kolozsvári Zsidó Napokat Schwartz Róbert, néhai kolozsvári hitközségi elnök emlékének ajánlották.

Nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Zsidó Napokat, melynek programját idén is a szokszínűség jellemzi. A többnyelvű klasszikus koncertek, önálló estek, filmvetítések és könyvbemutatók mellett számos olyan előadást is megtekinthetnek az érdeklődők, melyek szorosan kapcsolódnak a zsidó kultúrához. Szó lesz többek közt a beregszászi zsidóságról, egykori nagy zsinagógájukról, és annak városi kulturális központtá való átalakításásról, de megismerheti a kolozsvári közönség Lugosi Viktória Akit itt felejtettek című regényét is, mely felidézi azt a vallásos gyerekfalut a magyarországi Deszken, ahová a második világháború után vitték az árva és félárva zsidó gyereket, hogy testileg feltáplálják, lelkileg meggyógyítsák, majd továbbküldjék őket, hogy „járuljanak hozzá Izrael államának megalapításához, és váljanak hasznos polgáraivá.”

Fotó: a szervezők

A Kolozsvári Zsidó Napok kiemelt érdekessége, hogy nagy hangsúly kerül a zenére. A Kincses városba látogat Banda Pál, a cselló nagymestere, de bemutatják a Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról című előadást Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző előadásában.

A Dalok szárnyán Lembergből Kolozsvárra – Örmény József zongoraművész koncertje nyitottan, könnyedén és fesztelenül közelít minden zenei műfajhoz. A kiemelkedő művészt első alkalommal hallhatja a kolozsvári közönség.

A 8. Kolozsvári Zsidó Napok négy napon át várja az érdeklődőket színesebbnél színesebb programkínálattal, rengeteg zenével, és a zsidó kultúra olyasfajta bemutatásával, mellyel aligha találkozhatunk máshol. A részletes programról az esemény Facebook-oldalán olvashatnak bővebben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?