Csökkentenék az osztályismétlő és iskolát elhagyó diákok számát Háromszéken

Több mint 1400 háromszéki diákot fenyeget az osztályismétlés veszélye, mert az első iskolai félévben nem gyűjtöttek elegendő jegyet a lezáráshoz.

Az érintett tanulók többségét azért nem sikerül lezárni, mert sokat hiányoztak a tanórákról, ez a teljes háromszéki diáklétszám 5,7 százalékát jelenti. A Kovászna megyei tanfelügyelőség adatai szerint tavalyhoz képest valamelyest csökkent a lemorzsolódott diákok száma, hiszen az elmúlt tanévben az első félév végén 1782-en nem voltak lezárva.

A háromszéki tanfelügyelőség az iskolákkal közösen próbálja csökkenteni a lemorzsolódott tanulók számát. Az általános szabály szerint a második iskolai félév elkezdése után négy héten belül még van lehetőség megszerezni a hiányzó osztályzatokat, ám ebben a tanévben a minisztérium kivételt tett, és az első félévből hiányzó osztályzatokat meg lehet még szerezni a második félév végéig, így néhány diáknak lehetősége lesz pótolni az elmulasztott anyagot és a jegyeket.Illusztráció: Kovács Zsolt

Kiss Imre főtanfelügyelő szerint a legtöbb problémás diák Árapatak, Bölön, Dálnok, Székelyszáldobos és Ozsdola településről származik. A főtanfelügyelő szerint a hiányzókon kívül további 1925 diák bukott meg az első félévben egy vagy két tantárgyból, ám ők a második félévben javíthatnak. Kiss Imre szerint a koronavírus-világjárvány növelte az tanórákról hiányzó vagy bukott tanulók számát, különösen a szakiskolákban.

A főtanfelügyelő abban bízik, hogy az induló támogatási programok eredményeképpen kevesebben hagyják ott az iskolát. Az Országos Helyreállítási Tervben 543 millió euróval finanszírozzák az iskolaelhagyás visszaszorítását. Országos szinten 3857 tanintézet jelentkezett és közülük idén 750 iskola kaphatja meg a támogatást. Kovászna megyéből 17 tanintézet részesülhet támogatásban és a diáklétszám függvényében 70 és 200 ezer euró közötti támogatást hívhatnak le. Kovászna megyében emellett még két program fut, amelyekben 13 tanintézetből 270 diák és 292 az iskolapadba visszatérő felnőtt vesz részt. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?