Nem javítanak dolgozatokat idén a tavalyi vizsgákon súlyos hibákat vétő tanárok

Idén nem vehetnek részt a vizsgáztató bizottságokban azok a tanárok, akik a tavalyi országos felmérők és érettségi dolgozatok kiértékelésekor súlyos hibákat követtek el – közölte hétfőn a tanügyminiszter.

Illusztráció | Fotó: Adobe StockSorin Cîmpeanu a Szülői Bizottságok Országos Szövetségének képviselőivel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: tárgyalópartnerei többek között azt kérték a minisztériumtól, hogy a vizsgadolgozatok kiértékelése számítógéppel történjék. A tárcavezető elmondta, hogy egyetértett a szülők képviselőivel abban, hogy egységesíteni kell a diákok tudásának felmérését és fel kell számolni a román tanügyi rendszerben létező méltánytalanságokat. Közölte: ígéretet tett arra, hogy a szülőket is be fogják vonni az új tanügyi törvény tervezetének kidolgozásába.

Cîmpeanu beszámolt arról is, hogy hétfőn távértekezletet tartott a prefektusokkal az iskolaelhagyásról, amely szerinte elsősorban vidéken aggasztó jelenség. Emlékeztetett arra, hogy a kormány egy programot indított a jelenség leküzdésére. Ennek keretében március végéig 750 iskola kap egyenként 200 ezer euróig terjedő támogatást, amit konzultációs órákra, pályaorientációra, tanácsadásra költhetnek. A támogatásból az iskolák a tanulást vonzóbbá tevő eszközöket is beszerezhetnek – tájékoztatott a miniszter.

Hozzátette: a kormány emellett 3200 kisbuszt is beszerez a tanintézeteknek a diákok iskolába járásnak megkönnyítésére. Cîmpeanu reményét fejezte ki, hogy az idén átalakított ösztöndíjrendszer is hozzájárul majd az iskolaelhagyás csökkenéséhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?