banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Oktatási miniszter: idén a szokásos módon szervezik meg a záróvizsgákat

Sorin Câmpeanu oktatási miniszter szerint a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját és az érettségit – a járványhelyzettől függetlenül – a szokásos módon és időben, a diákok személyes jelenlétével szervezik meg idén.

A szaktárcavezető a Digi24 televíziónak adott vasárnapi nyilatkozatában kifejtette, hogy erről már folynak a tárgyalások az országos vészhelyzeti bizottsággal. Hozzátette, hogy a piros övezetnek nyilvánított településeken a nyolcadikosok és tizenkettedikesek tanórákon való részvételi számaránya osztályonként 12-14 tanuló volt, ugyanis a miniszteri rendelet értelmében a piros zónában a jelenlévő diákoknak legtöbb fele lehet jelen egy időben az osztályban.

Mint mondta, ha igény mutatkozik rá, hogy a piros besorolású településeken is minden végzős gyermek bejárna az iskolába, akkor egy újabb miniszteri rendelettel lehetővé tehetik, hogy ezt rotációban oldják meg.

Az oktatási és egészségügyi minisztérium szombaton elfogadott közös rendelete értelmében azon piros besorolás alá tartozó településeken, ahol a fertőzési ráta nem haladja meg a hat ezreléket, az óvodások, az elemi osztályosok teljes létszámmal részt vehetnek az oktatásban, míg a végzős évfolyamokon az osztálynak legtöbb fele lehet jelen az órákon.

(Címlapkép: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?