Csíkszereda: „élhető, szerethető városért” dolgozik az új önkormányzati testület

Megtartotta alakuló ülését csütörtökön Csíkszereda új önkormányzati képviselő-testülete, amelynek során Korodi Attila újraválasztott polgármester, valamint a mandátumhoz jutott önkormányzati képviselők letették a hivatali esküjüket.

Ünnepélyes keretek között, a csíkszeredai városháza dísztermében tartották meg az új önkormányzati testület alakulóülését, amelyen neves egyházi és világi meghívottak vettek részt. Többek között jelen volt a város két korábbi polgármestere, Csedő Csaba és Ráduly Róbert Kálmán, Tamás József, a Gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, Beke Mihály András első beosztott magyarországi konzul, Hajdu Gábor parlamenti képviselő, valamint hivatalból képviseltette magát Petres Sándor prefektus.

Wohlfart Rudolf főjegyző ismertette az eskütétel menetét | Fotó: Csíkszereda Városháza

Wohlfart Rudolf főjegyző ismertette a képviselők és a polgármester eskütételének procedúráját. A 19 megválasztott képviselőből 18-an tették le esküjüket, az RMDSZ listáján mandátumot nyert ifj. Magyari Zoltán egy későbbi időpontban teszi le az esküt. Az idén az elkövetkező mandátumban nyolc önkormányzati képviselő helyét nyolc új tanácsos foglalta el. Az RMDSZ színeiben Bogyó-Löffler Mária, Cilip Árpád, Bogos Ákos – ők hárman, mint korelnök és a két legfiatalabb képviselő vezették az alakuló ülést – Czikó Mária, György László, Veres Ottó Benjámin, ifj. Magyari Zoltán és a PSD színeiben Vasian Cioancă. Megszűnt a mandátuma Ambrus Lilla, Bíró Albin, Varga Csaba-Pál, Tófalvi Éva, Veress Dávid, Szőke Domokos RMDSZ-es, Erőss Mária nemzeti liberális párti (PNL) és Szikszai László EMSZ-es önkormányzati képviselőnek.

Nyolc új tanácsos foglal helyet a közgyűlésben | Fotó: Csíkszereda Városháza

Az eskütétel a főjegyző irányításával zajlott, a régi-új önkormányzati képviselők román és magyar nyelven mondták el az eskü szövegét az Alkotmányra és a Bibliára tett kézzel, ki-ki belátása szerint. Az ünnepi hangulatot a Csíki Kamarazenekar előadása emelte, román táncokat és vitézi énekeket adtak elő.

Mint korelnök szólt a megjelentekhez Bogyó-Löffler Mária, aki hangsúlyozta, hogy az elmúlt 70 évben Csíkszeredát szolgálta sportolóként, edzőként, és most mint képviselő is ezt kívánja tenni sportszerűen, becsületesen, csapatban. Tamás József nyugalmazott segédpüspök Isten áldását kérte a testületre, ugyanakkor bölcsességet, hogy a rájuk bízott közösséget vezetni tudják.

„A birodalmak és kultúrák peremvidékén az élet küzdelem, amiben részünk lesz az elkövetkező négy évben is, de megtartjuk megyénket, városainkat, községeinket” – hangsúlyozta Hajdu Gábor képviselő felszólalásában, utalva a régiósítási elképzelésekre.

Végezetül a polgármester Korodi Attila tette le a hivatali esküt. Székfoglaló beszédében az eddigi megvalósításokról és tervekről beszélt, ugyanakkor a régiósítás problémájára is rávilágított, üzenve, hogy képesek vagyunk helyt állni és sikert aratni.

Összegzett és a jövőbe tekintett Korodi Attila | Fotó: Csíkszereda Városháza

„Mindig nyitottan kommunikáltunk a városlakókkal, hogy pontosan, gyorsan és hitelesen legyenek tájékoztatva. Kollégáimmal közösen közel ezer fogadóórát tartottunk, de a digitális platformok is aktívak voltak. Nincs, miért szégyenkezni, a felkészült, szakértőkből álló csapattal sok területen sikerült eredményt elérni. Oktatás, kultúra, sport, közbiztonság, gazdaságfejlesztés. Pezseg a civil és az egyházi élet. Egy részben megújult csapattal folytatjuk a megkezdett munkát” – fogalmazott a megyeszékhely első embere.

A régiósítás kapcsán megjegyezte: ebben a nehéz időszakban is képesek vagyunk helytállni, a hasonló negatív folyamatokra Csíkszeredában is nemet tudunk mondani. „Meg vagyok győződve, hogy sikerrel járunk” – fejezte ki reményét az elöljáró. Beszédében egyúttal üdvözölte a csapat új tagjait, és megköszönte a leköszönők munkáját. „Közös célunk, hogy élhető és szerethető városban élhessünk, ezért dolgozunk és valóban hidakat építünk egymás között” – zárta gondolatait Korodi Attila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?