Antal Árpád lecserélte csapatának egy részét: új kihívásokhoz régi-új emberek

Miután egy nappal korábban Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester átvette ötödik mandátumát, kedden a kizárólag RMDSZ-es képviselőkből álló helyi tanács megtartotta első ülését, amelyen a következő négy évre alpolgármestereket választottak.

Az új mandátumban is alpolgármester marad Tóth Birtan Csaba, ám távozik a város eddigi legfiatalabb alpolgármestere, Ambrus Fruzsina, helyébe pedig négy év kihagyás után visszatér alpolgármesterként Sztakics Éva. Egy másik kulcspozícióban is történt változás: néhány napja nyugdíjba vonult Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat veteránja, aki 32 évig alpolgármesterként, majd városmenedzserként működtette a várost. Helyébe a megyei tanács alelnöki tisztségéből érkezik Jakab István Barna.

A legedzettebb csapat irányítja Sepsiszentgyörgyöt

Antal Árpád a tanácsülést követő sajtótájékoztatón arra mutatott rá, hogy az új önkormányzati testület az eddigi legedzettebb csapat. Van köztük öt jelenlegi vagy volt alpolgármester, egy volt megyeitanács-alelnök, a legfiatalabb önkormányzati képviselő 23 éves, a legidősebb 83 éves és a testület 43 százaléka nő – számszerűsítette a polgármester.Czimbalmos Kozma Csaba, Jakab István Barna, Sztakics Éva, Antal Árpád, Ambrus Fruzsina és Tóth Birtan Csaba | Fotó: Kovács Zsolt

Hozzátette: a hazai municípiumok közül egyedüliként Sepsiszentgyörgyön egyetlen politikai szervezetnek, az RMDSZ-nek vannak képviselői a helyi tanácsban. Antal Árpád leszögezte: ahogyan eddig sem éltek vissza az RMDSZ-es többséggel, úgy most sem teszik ezt az abszolút többségükkel. Az önkormányzati testületben a város minden részét képviselik és lefödik a rendkívül rétegzett társadalmat is.

A polgármester a helyi tanácsosokhoz fordulva megfogalmazta: azt várja el, hogy ne csak részt vegyenek a tanácsüléseken, hanem dolgozzanak nagyon sokat és legyenek proaktívak. Az elmúlt időszak pozitív példáiként említette az olyan, tanácstagok által kezdeményezett sikeres akciókat, mint a Lábbusz program, az Aktív Székelyföld Konferencia, a Szülők akadémiája, a 60 plusz akadémia, a helyi vállalkozásokat támogató de minimis programok elindítása és a Sepsiszentgyörgy képes történetének megírása.Fotó: Kristó Gothárd Hunor

„A mostani mandátum lesz a legeredményesebb Sepsiszentgyörgyön”

Antal Árpád megállapította, hogy minden polgármesteri mandátuma eredményesebb volt, mint az előző. „Ilyen lesz a következő négy év is, hiszen Sepsiszentgyörgyön több mint százmillió eurónyi beruházás valósul meg már megnyert vagy benyújtás előtt álló uniós és helyreállítási alapos (PNRR) forrásokból.”

A polgármester kifejtette: minden mandátumban az aktuális prioritásokhoz választott alpolgármestert. Az elmúlt négy évben az ifjúság volt a prioritás, azért nevezte ki az akkor 24 éves Ambrus Fruzsinát alpolgármesternek. A jelenlegi mandátum kiemelt területe a projektmenedzsment, mivel nagyon sok pályázatot kell koordinálniuk és lebonyolítaniuk. Ehhez a feladathoz hívta vissza Sztakics Évát és nevezte ki városmenedzsernek Jakab István Barnát, mondta a polgármester.

Ajándék a nyugdíjba vonuló kollégának | Fotó: Kovács Zsolt

Antal Árpád az alpolgármesteri tisztségből távozó, ám helyi tanácsosként továbbra is tevékenykedő, várandós Ambrus Fruzsinát egy plüssjátékkal és a Zen – Egyszerű élet művészete című könyvel ajándékozta meg. A városmenedzseri tisztségből nyugdíjba vonult, ám az RMDSZ önkormányzati frakcióját vezető Czimbalmos Kozma Csabát egy nevére szóló utcanévtáblával és egy doboz sörrel ajándékozta meg, amit azzal indokolt, hogy egyrészt szobrot érdemelne, másrészt 16 év alatt, amikor valamire megkérte Czimbalmost, az mindig azt mondta: „jössz egy sörrel”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?