Csapda vagy rituálé? Több tucat felakasztott madarat találtak egy romániai erdőben

Kerékpárosok egy csoportja a Botoșani megyei Corni község szélén lévő erdőben több tucat, a fák gallyaira felkötött madarat fedezett fel – számolt be a Monitorul de Botoșani helyi hírportál. Egyelőre nem lehet tudni, kik és miért gyilkolták meg és akasztották fel a madarakat.

A természetjáró biciklisek felfedezésüket követően kihívták a rendőrséget, és büntetőeljárás indult az állatok szándékos, jogtalan megölése miatt.

„Az erdő kijáratának közelében voltam, és észrevettem először egy madár testét, majd egy másikat és még egyet. Galambok is voltak, láttam egy tyúkot is, valamint varjakat. Mindegyik az út menti fák ágáról lógott, egyesek a nyakuknál, mások a lábuknál fogva felkötve” – mondta az egyik kerékpáros.

Fotók: Monitorul de Botoșani

A helyszínre hívták a rendőrséget is, de hogy a helyzet még bizarrabb legyen, a bejelentést követő percekben, mire a botosani-i rendőrök megérkeztek, az összes madár eltűnt a fákról, pedig körülbelül öt méterrel az út felett lógtak – írja a helyi hírportál.

Az állatrendőrség tagjai elkezdték kikérdezni a környéken élő embereket. A nyomozók helyszínelőket hívtak, hogy megpróbálják megoldani a hátborzongató esetet.

„Az állatok szándékos és törvénytelen megölése miatt bűnügyi vizsgálat indul” – mondta Delia Nenișcu főtörzsőrmester, a botoșani-i rendőrfelügyelőség szóvivője.

Egy falubeli azonban úgy véli, hogy a felkötözött madártetemek a község körül élő ragadozó madarak csapdái lehetnek. Sok helyi lakos galambtenyésztő, ezért előfordulhat, hogy így próbálnak meg megszabadulni a ragadozó madaraktól. Mások azonban úgy vélik, hogy ez egy sátánista rituálé, vagy a gyerekek morbid játéka lehet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?