Családpolitika ellenszélben – ami a magyaroknak jó, a románoknak sem árt
Szomorúak a demográfiai mutatók Romániában: 2020-ban az elmúlt évszázadra számolva született a legkevesebb gyermek, 2021-ben az elmúlt 130 évre, 2023 első felében pedig az elmúlt 145 évre számolva. Az előrejelzések szerint 10 évente egymillió embert veszít az ország.
A politikai pártok közös ügyként kellene kezeljék a demográfiai problémákat, szögezte le megkeresésünkre Csép Andrea, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnöke.
Az RMDSZ szakpolitikusa kifejtette, gyakran hiába hangoztatják, hogy a következő időszakban sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a polgárok problémáira, a román többség nem igazán partner ebben. „Sok téma nem kap megfelelő figyelmet a parlamenti vitákban, akadályozzák a reformok végrehajtását. A kijelentés szintjén történő téma-megközelítés nem jelent valós partnerséget. Azt is látnunk kell, nem minden esetben sikerül megtalálni a politikai támogatást a törvény-kezdeményezéseinkhez” – szögezte le a képviselő.
Hozzátette, szomorú látni, hogy az államelnökjelöltek többsége leginkább saját magáról beszél, Kelemen Hunor, a szövetség jelöltje az egyetlen, aki a lényeget feszegeti. Ezt egyre több román közéleti személy méltányolja, mondván, „kár, hogy az RMDSZ jelöltje nem román”.
A cselekvési terv évek óta elkészült
Az RMDSZ nemcsak a kampányban, kijelentések szintjén foglalkozik a családokkal, erre cselekvési tervet fogadtak el, „szívügyük a család”, az intézkedéseik központjában a családok, az idősek, a szülők, a gyerekek védelme köszön vissza, emlékeztetett Csép Andrea.
Rámutatott, a népességcsökkenés az egész térség problémája, ám ha nem tesznek ellene, súlyos következményekkel jár. „Ez nem csupán egy egyre kisebb szám. A népességcsökkenés kihat a munkaerőpiacra, a nyugdíj-rendszer fenntarthatóságára, a szociális ellátórendszerre, az oktatási szférára” – sorolta a képviselő.
Az RMDSZ-nek kiemelten fontos, hogy a fiatalok itthon gyarapodjanak, vállaljanak családot, ezért olyan közpolitikákat dolgoznak ki, melyek támogatják a családokat, ösztönzik a gyermekvállalást, megteremtik a fiatalok számára azokat a körülményeket, hogy itthon ugyanolyan erőfeszítéssel, mint külföldön, biztonságban élhessenek.
A szövetség évek óta kidolgozta összetett családpolitikai intézkedéseit, ezek sok esetben nem feltételeznek anyagi támogatást, viszont gyakran pénzre van szükség, hogy megvalósítsák.
„Meg kell értse a román politikum és társadalom, hogy ha az RMDSZ előrukkol egy javaslattal, nem azt jelenti, hogy az nekik rossz. Ami a magyar embereknek jó, az a románoknak is biztos jó lesz, hiszen az a cél, hogy itthon gyarapodjunk” – mondta Csép Andrea.
Vannak előrelépések – de a fejünkre nő az állam
Több javaslatot sikerült átvinni a bukaresti törvényhozásban. „Büszkék kell legyünk arra, hogy ameddig az RMDSZ kormányon volt, megmutattuk, mit jelentenek a terveink” – részletezte a szakpolitikus. Felidézte, az RMDSZ javaslatára jött létre a családügyi minisztérium, azóta például az in vitro megtermékenyítés támogatására háromezer euró támogatást kaphatnak a gyermekre váró családok, ha az első beavatkozás nem jár sikerrel, még két alkalommal.
Elindították a Family Start, vagyis a „fészekrakó programot”, ami központi költségvetésből 75 százalékos kamattámogatásos hitelt jelent. Kiterjesztették a hitel felhasználhatóságát igazi fészekrakásra: a lakás berendezésére, az ingatlan előlegének a kifizetésére, a tervezésre, az örökölt családi ház felújítására, energiahatékonyságra, elektronikai berendezések megvásárlására, bebútorozásra. A diákhitel felvételekor az állam száz százalékosan támogatja a kamatot. Az apasági szabadsággal támogatják az apákat, hogy jobban kivehessék a részüket a gyereknevelésből. A kisgyerekes családokat segítő intézkedések nem minden esetben feltételeztek pénzt: az édességmentes pénztár bevezetése, a gyerekes családoknak parkolóhely, elsőbbség a sorokban.
„Nem szórakozásból mennek a szülők három gyerekkel bevásárolni, hanem azért, mert nincs akire rábízzák őket. Végig kell gondolni, mit jelent, amikor egy forgalmas parkolón át kell gardírozni kisgyerekeket. Ezért kell minél közelebb a bejárathoz leállítsák az autót” – részletezte a Maros megyei képviselő.
Csép Andrea arra is felhívta a figyelmet, sajnos az ügyintézést nem sikerült gördülékenyebbé tenni, ezen változtatni kell. Meg kell oldani, hogy például a kamat-támogatott hiteleket gyorsan lehessen lehívni, ne kelljen órákat sorban állni a sínes dossziékkal, a kék golyóstollal aláírt szerződésekkel. „Ez nem normális. A fejünkre nőtt az állam, kiszolgáltatottnak érzik az emberek magukat, nyomja a vállunkat a növekvő államapparátus” – szögezte le a szakpolitikus.
A pelenka nem luxuscikk
Az RMDSZ folyamatosan egyeztetve a magyar családokkal azonosította a megoldásra váró problémákat. „Tudjuk, hogy nem vagyunk elegen, szükségünk van partnerekre. Ha megkapjuk a magyar közösség támogatását, és visszajutunk a kormányba, akkor a kormányzati eszközök segítségével ismét hatékonyabban lépni tudunk. Látszott, hogy abban az időszakban, amikor kormányon voltunk, milyen fejődésnek indultak a megyéink, a településeink” – fejtette ki Csép Andrea.
Rámutatott, a családpolitikát, a demográfiapolitikát, nem egy szemüvegen keresztül kell nézni, sok komponense van, egyik a másikkal összefügg, átjárás van a területek között, az életkor minden szakaszára oda kell figyelni. Ha az állam nem segít abban, hogy az idősekről, a gyerekekről gondoskodjunk, nem tudunk a munkaerőpiacon hatékonyan teljesíteni. Az RMDSZ indította el a bölcsőde-építést, de a bölcsődei költségeket is meg kell támogatni.
Példaként említette, hogy az RMDSZ magára maradt, amikor szorgalmazta az áfa-mentességet, vagy legalább csökkentést a pelenkára és a tejporra. „Nem értették, hogy ez nem luxuscikk, a fiataloknak hatalmas problémát jelent, hogy erre előteremtsék a pénzt” – mondta a szakpolitikus. Hasonlóképpen a nagyszülői GYES bevezetését is elfektették, folyamatosan akadályozzák, mint ahogy a koraszülöttek szüleinek járó plusz gyereknevelési szabadságot is. Hiába a pozitív szakbizottsági jelentés, leveszik napirendről, hogy ne tárgyalja a parlament, összegezte a politikus.
Tűzoltó -megoldásokkal nem lehet hosszú távra tervezni
Csép Andrea rámutatott, ha meg akarjuk állítani a demográfiai katasztrófát, hosszú távra kell tervezni. Növelni kell az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségét, ne növekedjenek tovább a várólisták. Annyit sikerült elérni, hogy az orvosi kivizsgálásokra jár a munkaadóval közös megegyezéssel tíz szabadnap, amit be lehet pótolni.
Nem maradhat így, hogy a négy órás munkaidőben dolgozók minimálbér után kell fizessék az illetékeket, rugalmassá kell tenni a munkaidőt, lakásokat kell építeni a fiataloknak, önkormányzati telket adni, hogy tudjanak építeni, adókedvezményeket, jövedelemkiegészítést, sportolási lehetőséget, és a sort lehetne folytatni, részletezte Csép Andrea.
Meglátása szerint, ha sikerül egészséges, biztonságos, támogató környezetet teremteni, a fiatalok nyugodtabban vállalnak gyereket, jönnek haza külföldről. Mint mondta, az RMDSZ-nek megvannak az elképzelései, hogy alapoktól miként lehet a családpolitikát úgy felépíteni, hogy az tíz-tizenöt év múlva meghozza az eredményt.
„Nem lehet tűzoltó intézkedésekkel hosszú távra tervezni: az rendben van, hogy megnöveljük a gyerekpénzt, de miért nem tesszük hozzá, hogy támogatjuk a délutáni oktatáson való részvételt, és a meleg ebédet minden gyereknek, minden iskolában” – fejtette ki.
Csép Andrea úgy véli az RMDSZ feladata, hogy jelenlegi helyzetben folyamatosan napirenden tartsa a ezeket a problémákat. Ezt teszi Kelemen Hunor államelnökjelöltként, az RMDSZ a parlamentben, majd utána a kormányban.
„Ha azt akarjuk, hogy a demográfiai válságnak hosszú távon legyen megoldása, hiszen az meghatározza az ország jövőjét, a családpolitikát kell a középpontba helyezni. Ha ezt nem tesszük meg, nem tudunk előrelépni. Nem szabad erre sajnálni a pénzt, hiszen hosszú távon csak így lehetünk eredményesek. Nehéz folyamatosan ellenszélben dolgozni, harcolni a politikai közhangulattal, hogy a magyar családoknak itthon biztonságot teremthessünk, a fiatalok itthon tervezzenek, hazajöjjenek, az idősek aktív békés életet élhessenek” – összegezte Csép Andrea.
CSAK SAJÁT