Ciolacu: a tanárok menjenek vissza tanítani, mert a gyerekek jövőjéről van szó

Marcel Ciolacul szociáldemokrata pártelnök csütörtökön felhívást intézett a tanárokhoz, térjenek vissza tanítani, hogy a tanévet normális körülmények között le lehessen zárni. Hangsúlyozta, hogy az oktatási ágazat „jogos követeléseiről” folytatni kell az egyeztetéseket, de a gyerekek jövőjéről is szó van.

„Éppen ezért az összes vizsgát az eredetileg meghatározott menetrend szerint kell megszervezni” – írta Ciolacu a Facebook-oldalán.

Fotó: gov.ro

A politikus emlékeztetett, hogy a pedagógusok, a kisegítő tanszemélyzet és a kisegítő személyzet azonnali béremelését előíró kormányrendelet már megjelent a Hivatalos Közlönyben, de ezt a lépést ki kell egészíteni a pedagógusbérek „gyökeres” reformjával.

„Ez pedig már jövő évben, az új egységes bértörvény hatályba lépésével megtörténik. Én továbbra is nyitott vagyok a párbeszédre, és olyan realista és megvalósítható megoldások keresésére, amelyek igazságosabbá teszik az oktatási rendszert. És ez csupán az első lépés! Emellett egyértelműen elköteleztem magam amellett, hogy a következő kormány még erőteljesebben fog fáradozni a tanároknak járó tisztelet és méltóság helyreállításán” – tette hozzá a koalíció társelnöke.

Mint írtuk, csütörtökön elfogadta a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amely értelmében a pedagógusok és a kisegítő tanszemélyzet bére bruttó 1000 lejjel, a kisegítő személyzeté bruttó 400 lejjel nő júniustól, ugyanakkor a kezdő tanárok fizetése 4000 lejre emelkedik a következő három évben. Miután a kormány elfogadta a béremelésről szóló rendeletet, a szakszervezetek bejelentették: kedden is folytatják a sztrájkot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?