FRISSÍTVE – Elfogadta a parlament a jövő évi állami költségvetést

FRISSÍTVE: Cikkelyenként elfogadta szerdán a parlament plénuma a 2023-as állami költségvetés tervezetét. FRISSÍTVE: Délután a két ház együttes plénuma a végszavazáson elfogadta a büdzsét.

A két ház összevont ülése | Fotó: Agerpres

Elfogadta a parlament szerdán a 2023-as államháztartási törvény tervezetét. A jogszabálytervezetet 251 törvényhozó támogatta, 115-en ellene voksoltak, hárman tartózkodtak a szavazáskor.

Korábban a büdzsé tervezetét a két ház összevont költségvetési-pénzügyi bizottsága által jóváhagyott formában fogadták el cikkelyenként, egyetlen módosító javaslattal kiegészítve, amelyet előzőleg a szakbizottság elutasított. Gheorghe Pecingină nemzeti liberális párti képviselő módosító indítványa „tekintettel a nemzetközi energiahelyzetre” lehetővé teszi az Olténia Energetikai Komplexum, a Nuclearelectrica és a többi hasonló állami vállalat számára a bérkeret növelését. A módosító javaslatot 206 támogató, 9 ellenszavazattal fogadták el, 96-an tartózkodtak.

Történelmi pillanat

Realistának és kiegyensúlyozottnak nevezte Nicolae Ciucă miniszterelnök a 2023-as költségvetést. Kiemelte, hogy első alkalommal sikerült elfogadtatni a költségvetést december közepe előtt.

„Ez egy realista, kiegyensúlyozott költségvetés, amely a gazdaság támogatását és a lakosság védelmét tartja szem előtt. Továbbra is az üzleti szféra támogatására, a beruházásokra, az állampolgárok védelmére, a kiszolgáltatott emberek védelmére fogunk fókuszálni. További sikereket kívánok önöknek, és boldog ünnepeket mindenkinek” – mondta a miniszterelnök.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke szerint a szerdán elfogadott büdzsé kiegyensúlyozott, és lehetőséget teremt a helyi önkormányzatoknak arra, hogy elkezdjék megtervezni jövő évi beruházásaikat. „Miután megoldottuk az energiaárak problémáját, jövőre meg kell küzdenünk az inflációval” – mondta Ciolacu, hozzátéve, örül, hogy a büdzsét a tervezett időben sikerült elfogadniuk a törvényhozóknak.

RMDSZ: támogatásokat kapnak a családok

„Tekintettel a jelenlegi nemzetközi gazdasági és politikai körülményekre, összeségében elmondható, hogy előremutató állami költségvetést fogadott el ma a parlament együttes plénuma” – fejtette ki Miklós Zoltán, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője. A „viszonylag óvatosan, de kiegyensúlyozottan” felépített jövő évi állami költségvetés jelenti majd az alapját a 2023-as évnek mind az állami, mind a magánszférában – tette hozzá a szakpolitikus.

Az RMDSZ alapvető célkitűzése a költségvetés kidolgozásának folyamatában a kiszolgáltatott energiafogyasztók védelme és a családok támogatása volt a költségvetés kidolgozása során – húzta alá közleményében a szövetség. „Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a beruházásokra elkülönített 7,22 százalékos rekordszintű pénzalap szükségszerű, ez az ország gazdasági fellendülését hivatott megteremteni európai uniós források segítségével. Komoly kihívást jelent a 2,8 százalékos gazdasági növekedési cél elérése, azonban nem lehetetlen. A magas infláció értéke nemcsak a fogyasztásra, de a romániai vállalkozások működésére is nagy befolyással lesz a nemzetközi piacon történő negatív események tükrében. A 2023-as költségvetésben újabb lépést teszünk afelé, hogy az ország költségvetési hiányát visszatereljük a normális kerékvágásba. A hiánycélt a tavalyihoz képest sikerült 4,4 százalékra csökkenteni, és a végső cél az, hogy 2024-ben újra három százalék alá szorítsuk annak érdekében, hogy megszüntessük az Európai Bizottság által 2020-ban Románia ellen elindított túlzottdeficit-eljárást” – fogalmazott Miklós.Miklós Zoltán a parlamentben | Fotó: rmdsz.ro

Szerinte „dicséretes”, hogy a parlamentnek még idén sikerült elfogadnia a jövő évi költségvetést, ennek nyomán a helyi önkormányzatok is előkészíthetik a saját költségvetésüket, ami tervezhetőbb jövőt biztosít minden helyi közösségnek.

A Kovászna megyei honatya hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésből a családügyi minisztérium részesül arányaiban a legnagyobb pénzügyi növekedésben, amelynek nagy részét az RMDSZ által javasolt programok folytatására fordítanák. „Biztosított lesz a Family Start, a Student Invest, valamint az InVitro programok folytatása, de emelkedik a gyereknevelési szabadságon lévő anyák minimális juttatása is. A negatív demográfiai trendek szempontjából rendkívül fontos a gyermekvállalás ösztönzése, a családok támogatása” – idézte a közlemény Miklós Zoltánt.

A munkaügyi minisztérium költségvetésében is jelentősen megnövekedett a szociális szolgáltatások pénzügyi fedezete: 2023-ban „fokozottabb anyagi biztonságot nyújtunk azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak, amelyek szociális szolgáltatásokat biztosítanak, amelyek beteggondozókat vagy napközi otthonokat működtetnek” – fogalmazott a politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A parlamenti szakbizottságok munkálatai során sikerült biztosítani a pénzügyi fedezetet a nagycsaládosokat támogató energiaár-kompenzációra: ennek értelmében a nagy és az egyszülős családok számára a kiszámlázható villamos energiaárat 0,68 lej per kilowattra korlátozzák a fogyasztástól függetlenül, és ennek fedezete megtalálható a 2023-as költségvetésben. „Pénzügyi fedezetet teremtettünk a kiszolgáltatott energiafogyasztók védelmére is” – fogalmazott Miklós Zoltán.

Támogatják az önkormányzatokat és a vállalkozásokat is

Az RMDSZ-es politikus a vita során elmondott beszédében rámutatott arra is, hogy az RMDSZ a költségvetés kidolgozásakor azon dolgozott, hogy az önkormányzatok megkaphassák a működésükhöz szükséges pénzforrásokat. „Egy önkormányzat csak akkor tud fejlődni és tudja biztosítani a jóléti társadalmat, ha az állam megteremti a szükséges pénzkeretet a működésükre. Bár az önkormányzatoknak járó idei költségvetés, tekintettel a gazdasági és geopolitikai helyzetre a tavalyihoz viszonyítva karcsúsított, az RMDSZ a parlamenti vitákon is azt szorgalmazta, hogy az önkormányzatoknak visszaosztott összegek emelkedjenek. Így már a szakbizottsági vitákon sikerült elfogadtatni azt a módosító-javaslatunkat, amely értelmében az önkormányzataink plusz forrásokat kapnak a helyi beruházásaik kivitelezésére” – mondta.

Tekintettel arra, hogy Románia külkereskedelmi mérlege folyamatosan nő, az ország egyre többet fogyaszt, mint amennyit termel, így nagyobb figyelmet kell fordítani a romániai vállalkozásokat támogató programokra. Az RMDSZ pénzügyi szakembere kifejtette: „A jövő évi költségvetés megteremti az alapot ahhoz, hogy az állam olyan vállalkozásokat támogató programokat indítson el, amelyek a külkereskedelmi mérleg egyensúlyba hozását célozzák”.

Az ellenzék bírál

Catalin Drulă, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a kiváltságosok érdekeit védő nagykoalíció ígéretei ellenére adó- és járulékemelésekre épülő, „hazug és inflációgerjesztő” büdzsét szavazott meg, amely tovább növeli a következő generációkat terhelő államadósságot.

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kijelentette, hogy a költségvetés csúfot űz a lakosságból. „Szégyen számunkra, hogy Nicolae Ciucă a miniszterelnökünk, amint az is szégyen, hogy Klaus Iohannis elnök egy héttel azután, hogy nem fogadtak be minket a Schengenbe, kiáll, és azt mondja, hogy nem kellene Ausztriát és az osztrák cégeket bojkottálni; hisz ugyebár nem vagyunk már egy szuverén állam, csupán egy szánalmas gyarmat. Még azt sem mondhatjuk ki a nyilvánosság előtt, hogy Ausztria megsértett minket, és vinnie kell a Romániát kizsákmányoló cégeit. Mert Iohannis úr barátját, Schweighofer urat nem szabad rossz szóval illetni” – mondta az AUR-os parlamenti képviselő.

Véleménye szerint a 2023-as büdzsé csúfot űz a lakosságból, egy-két lejes fizetés- és nyugdíjemelést kínál, egyetlen lejt sem biztosít az ország újraiparosítására, a nagy infrastruktúrákra, miközben Iohannis azt teszi, amit Ausztria diktál.

Kapcsolódók

Kimaradt?