Brutális részletek derültek ki a meggyilkolt brăilai fogorvosnő ügyéről

A brăilai törvényszéki ügyészség szerint erőszakos halált halt az a nő, akinek holttestére július 16-án este bukkantak rá a város egyik fogorvosi rendelőjében.

Az ügyészség csütörtöki közleménye szerint a boncolás kimutatta, hogy G. M. halála heveny szív- és légzési elégtelenség miatt következett be, amely a nyakon ejtett vágott és szúrt sebek következtében fellépő masszív vérzés következménye volt. A kedden meggyilkolt fogorvosnő testén emellett további késszúrások és vágások is voltak, alsó és felső végtagjain is voltak külsérelmi nyomok, írja az Agerpres.

A bukaresti román sajtó megírta, az ügyészség szerint az áldozat és az elökvető között dulakodás alakult ki, erre vezetnek ugyanis a nő testén talált zúzódások. A nyomozó hatóság ugyanakkor közölte, a nőt egy hegyes, mindkét oldalán éles tárgyyal szúrták nyakon. 

A nyomozók és a nyomrögzítők egyébként visszatértek a tett helyszínére, a fogorvosi rendelőbe, ahol további nyomokat kerestek a tettes kézre kerztése érdekében.

Fotó forrása: rendőrség

Az ügyészség szerint a fogorvosi kabinet, ahol a nő dolgozott, és ahol holttestét kedd este az 112-es segélyhívószámra befutott hívás nyomán megtalálták, a brăilai General Eremia Grigorescu utca 30. szám alatt található.

A hatóságok minősített emberölés gyanújával indítottak büntetőeljárást; az ügyben még zajlik a nyomozás. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?