Zár alatt marad a Tate testvérek vagyona, tizenöt luxusautójukat lefoglalta az ügyészség

Elutasította szerdán a Bukaresti Törvényszék Andrew és Tristan Tate-nek azt a keresetét, amelyben a brit milliomosok vagyonuk zárolásának feloldását kérték.

Igazságügyi források szerint a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) eddig a Tate testvérek romániai vagyonából 15 luxusautót és tíz ingatlant (lakóépületeket és telkeket) foglalt le.

A lefoglalt luxusautók listáján három Porsche, két BMW, két Ferrari, egy Aston Martin, egy McLaren, egy Lamborghini és öt Mercedes szerepel.

Fotó: Tam Khan/Twitter

Arról, hogy a Tate fivérek miképpen tehettek szert jelentős vagyonukra, illetve hogy miképpen kerültek Romániába és a hatóságok szeme előtt folytatták sokszor megbotránkoztató szereplésüket, a Maszol részletes írást közölt, amely ide kattintva olvasható.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Tate testvérek ellen bűnszervezet létrehozása, emberkereskedelem és nemi erőszak gyanújával zajlik vizsgálat. Ugyanebben az ügyben két fiatal nőt – egy volt rendőrt és Andrew Tate barátnőjét – bűnsegédlettel gyanúsítanak.

A DIICOT szerint a brit állampolgárságú Tate testvérek és a két fiatal nő 2021 elején szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

A csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert a gyanúsítottak. A hatóságok eddig hat áldozatot azonosítottak, akiket Bukarest mellett Ilfov megyében tartottak fogva. A vádhatóság szerint az egyik gyanúsított meg is erőszakolta az egyik lányt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?