Brassó címer-tervezetét visszaküldték az önkormányzatnak, túl részletes volt a leírás

A prefektus megbízásából létrehozott megyei bizottság nem értett egyet a Brassó város címerének leírásával, és annak módosítását kérte. Dr. Szekeres Attila István, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke a Maszol megkeresésére elmondta, jogos a felvetés, a címerképek jelentéséhez nem kell „meséket” írni, elég az egyszerű leírás, majd az indoklásba lehet részletezni a legendákat.

A hat évszázados jelképet a kommunizmus alatt módosították, de 1995-ben az eredeti formájában fogadta el az akkori önkormányzati testület, használják is a Cenk alatti városban, de nem rögzítették kormányhatározattal, amint azt a hatályos jogszabályok előírják. A folyamatot tavaly decemberben indították el, amikor a polgármesteri hivatal közvitára bocsátotta az erre vonatkozó határozattervezetet, amit februárban meg is szavaztak. A dokumentációt elküldték a megyei bizottságnak.

Brassó címere pecséten| Szekeres Attila István fotótára


Az elemzés hónapokig húzódott, végül júliusban érkezett meg az elvi jóváhagyás, azzal a javaslattal, hogy a heraldikai leírást módosítsák. Ezt szerdai ülésén bocsátja szavazásra a testület, számol be a bzbbrasov.ro helyi portál.
A februárban jóváhagyott formában
a leírás sokkal részletesebb volt, történelmi értelmezéseket is tartalmazott. Többek között azt, hogy címeren a korona hagyománya a 14. századig nyúlik vissza, valószínűleg az Anjou-házból származó magyar király által adományozott címer, az ezüst fatörzs és a gyökerek később, 1429 után kerültek bele, ez a változat a 16. században terjedt el, a humanista Johannes Honterusnak köszönhetően. Ezek az évszámok nem biztosak, először volt a korona, később jelent meg a gyökérzet, de az a tény, hogy találtak egy iratot, amin van a címert ábrázoló pecsét, még nem jelenti, hogy pontosan meg lehet határozni az évszámot. A leírásban elegendő egy rövid szakmai szöveg, az indoklásban lehet írni a legendákról, értett egyet a bizottság felvetésével Szekeres Attila István. Korábban a Maszolnak hangsúlyozta, dicséretes, hogy Brassó városa hivatalosan visszaállítja több évszázados címerét. Brassó város és vidék 15. századi pecsétjében megjelenik a térség címere, a pajzsban egyszerű nyílt korona látható. A város 14. század első feléből származó pecsétjén egy Anjou-korona, azaz liliomos korona volt, később a címerbe bekerült egy fa gyökérzete, amint az az elsődleges arany koronából nyúlik alá.

A következőkben a tervezetet elküldik az Országos Heraldikai és Genealógiai Bizottságnak jóváhagyásra. Ezután kerül a közigazgatási minisztériumhoz, amely előkészíti a kormányhatározat-tervezetet és az indoklást, amit benyújt a kormánynak. A kormányhatározat megjelenése után a címer a helyi polgármesteri hivatal névtábláin és pecsétjein, a település bejáratát jelző táblákon is ábrázolható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?