Bolojan: Visszavágjuk négy minisztériumban a 110 százalékos bérpótlékokat

Ilie Bolojan szerint az állam nyújtotta kedvezményeket, mint amilyen a gyereknevelési szabadság ideje alatt járó juttatás, „más európai országokkal összevetve kell megítélni, figyelembe véve Románia gazdasági erejét és az ország költségvetési helyzetét”. Ugyanakkor a költségcsökkentő intézkedések nyomán négy minisztériumban csökkennek jelentősen a fizetések, miután számos bérpótlékot visszavágnak. A szerencsejáték-iparban bevezetett adókkal kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba.

A kormányfő a Digi24 televíziónak nyilatkozott kedden este. Újságírói kérdésekre válaszolva beszélt a kormány felelősségvállalással elfodagott intézkedéseiről, amelyek többek között előírják a gyermeknevelési szabadságon lévő szülők számára a 10 százalékos hozzájárulás fizetését az állami egészségbiztosítási rendszerbe – az érintettek korábban mentesültek ez alól a kötelezettség alól.

Bolojan szerint indokoltak a deficitcsökkentő intézkedések | Fotó: Agerpres

Bolojan Németország példáját hozta fel, ahol a gyermeknevelési szabadság időtartama egy év, és a juttatás a jövedelem 65 százalékát teszi ki. A kérdésre, miszerint sokan aránytalanságot éreznek az állam által nyújtott szolgáltatások és az állampolgárok által fizetett adók között, Bolojan azt válaszolta: a román állam által nyújtott szolgáltatások „sajnos” olyanok, amilyeneket az állam jelenlegi kapacitása lehetővé tesz. A kormányfő szerint ezeken az államnak javítania kell, és erre is használnák fel a gyereknevelési szabadságon lévők hozzájárulásából származó összegeket. Hozzátette szerette volna, hogy minél több ösztöndíjat adjanak a diákoknak, de szerinte nem korrekt, hogy egy tizenkettedik osztályban az osztály fele tanulmányi ösztöndíjat kapjon, csak mert mindenkinek 9,50 fölött van az átlaga.

A szerencsejáték-ipar magasabb nyereségadót fizet majd

Bolojan azt is elmondta, hogy az elmúlt években nem hoztak a most felelősségvállalással előterjesztetthez hasonló adózási intézkedéseket a szerencsejáték-iparban.

Kifejtette: összességében több mint 40 százalékkal nő a szerencsejátékokra kivetett adóteher. Ilyen mértékű adóemelésre az elmúlt években nem volt példa. Két adózási komponenst határoztak meg: az iparág – vagyis azok, akik pénzt keresnek a szerencsejátékkal – és a játékosok, akik esetleg nyernek, bár a többségük veszít, különben nem lenne nyereséges az iparág.

Négy minisztériumban csökkennek jelentősen a bérek

A közszféra dolgozóinak bérezéséről azt mondta: az új intézkedésekkel megszabták bizonyos bérpótlékok felső határát, illetve megakadályozzák azok egymásra halmozását.

A kormány által felelősségvállalással elfogadott intézkedéscsomagról beszélve a miniszterelnök elmondta, hogy négy minisztériumban – ezek egyike az európai alapok minisztériuma – több mint 2000 alkalmazott dolgozik, tehát „egy egész hadseregnyi ember”, akik az elmúlt években sikeresen maximalizálták a jövedelmüket. Beemeltek ugyanis a fizetésükbe egy 50 százalékos európai uniós alapokhoz kapcsolódó ösztönzőt. Erre rátettek egy további 45 százalékos EU-s pótlékot. Ezekre pedig még egy 15 százalékos veszélyes munkakörülményekért járó pótlékot is, és így a fizetésük 110 százalékkal lett magasabb, mint az állami rendszerben általában.

A miniszterelnök szerint egy végrehajtói beosztásban dolgozó alkalmazott ennél a minisztériumnál nettó 13 400 lejt keresett, többet, mint egy miniszter.

Bolojan szerint ez önmagában nem lenne gond, ha az összes európai uniós pályázati kiírás elindult volna, a helyreállítási terv (PNRR) forrásainak lehívása rendben zajlanak, a benyújtott projekteket időben bírálnák el és a teljes lehívás a tervek szerint haladna. „Gondoljunk bele: egy igazgató nettó 21 500 lejt keresett” – tette hozzá Bolojan.

Elmondása szerint az intézkedések most négy minisztériumra vonatkoznak, de a másik három szaktárcát nem nevezte meg. Azt viszont nyomatékosította, hogy a korrekció csökkenti fizetésüket. „Ezentúl nem 13 400 lejt, hanem 10 500-at keresnek – tehát még mindig több mint 2000 euró nettót –, és el kell végezniük a munkájukat” – mutatott rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?