Bode: a PNL arra készül, hogy önállóan vegyen részt a jövő évi választásokon

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelenleg arra készül, hogy önállóan vegyen részt a jövő évi választásokon – jelentette ki hétfőn Lucian Bode.

A PNL főtitkárát a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködésről kérdezték az újságírók.

A politikus kifejtette: a liberálisok 2019-ben is bebizonyították, hogy egy jó jelöltlistával és programmal meg tudják nyerni az európai parlamenti választásokat, emlékeztetve arra, hogy akkor a támogatottságuk 27 százalékos volt.

Fotó: Agerpres

Bode meggyőződését fejezte ki, hogy a PNL jelenlegi 20 százalékos támogatottsága jövőre újra 25 százalékosra nőhet. Ezt szerinte részben megfelelő szervezéssel, részben más pártokkal – például a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) – való szövetkezéssel tudják elérni.

A liberálisok főtitkára elmondta azt is, hogy a PNL „a kormányprogram sikeres végrehajtása után”, szociológiai felmérések alapján dönt majd a PSD-vel való választási együttműködésről.

„Nyilvánosan be fogjuk jelenteni, hogy együttműködünk-e az európai parlamenti, a helyhatósági, a parlamenti és az elnökválasztásokon is, vagy pedig külön indulunk, és a választások után újra együtt fogunk kormányozni, ha sikerül meggyőznünk a romániaiak több mint 50 százalékát, hogy ránk szavazzanak” – fogalmazott Bode.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?