Azok a külföldön tanuló hallgatók kaphatnak állami ösztöndíjat, akikből itthon hiány van

Elsősorban azokat a külföldön tanuló mesteri-, doktori és posztdoktori képzésen részt vevő hallgatókat és kutatásban részt vevő diákokat támogatják ösztöndíjjal, akik olyan szakterületen tanulnak, amiből hiány van Romániában – jelentette ki Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Mint a Maszol megírta, legkevesebb 1000 euró értékű ösztöndíjjal támogatja román állam a külföldi egyetemeken tanuló mesteri-, doktori és posztdoktori képzésen, illetve kutatásban részt vevő hallgatókat. Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő elmondta, szerdán elfogadták a kormányhatározat módszertanát és remélhetőleg március végére teljesen világos lesz, hogy milyen procedúrát kell lebonyolítania annak, aki jelentkezik az ösztöndíj-programra.

Már a következő tanévtől elérhető lehet a támogatás

A jelentkezőket az oktatási minisztérium versenypályázat útján választja ki, és a tanulmányuk ideje alatt részesülhetnek a támogatásban. Szabó Ödön oktatási szakpolitikus elmondta: a pályázatra az oktatási minisztérium ügynökségénél jelentkezhetnek majd a hallgatók. „A kormányhatározatot már elfogadták, a pályázati kiírás módszertanát pedig az elkövetkezendő 30 napban miniszteri rendeletben kell elfogadni, tehát remélhetőleg március végére teljesen világos lesz a procedúra” – jelentette ki.

Fotó forrása: Bihar megyei RMDSZ

Az RMDSZ szakpolitikusa szerint a támogatás már a következő tanévtől elérhető lesz. A finanszírozást tanévekre határozzák majd meg, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden szakra lehet majd pályázni. „A miniszteri rendeletben meghatározzák, hogy melyek azok a szakok, amelyeket prioritásként kezel majd a minisztérium, annak függvényében lehet a pályázatokat letenni és elbírálni.” A határozat szerint legkevesebb ezer eurót is kaphat egy diák havonta, de a számítások szerint annak függvényében, hogy ki mikor tud csatlakozni, az állami támogatás akár 1500 euróig is kiterjedhet. A pénzt a tandíj fedezésére, a szállás, illetve az étkezés költségeire, valamint évi egy repülőjegyre is fordíthatják a kedvezményezettek.

Mivel a pályázati kiírás még nem született meg, várni kell arra is, amíg eldől, milyen iratok szükségesek majd a pályázáshoz.

Akár száz hallgató is megkaphatja

A pályázatokat egy előre meghatározott kritériumrendszer szerint választják majd ki. A szakemberek határozzák meg, hogy melyek azok a szakterületek a tudományos életen belül, ahol hiány van az országban a jól és magasan képzett kutatást végző diákokból, illetve olyan nemzetközi területeken, ahol Románia nem rendelkezik kimagasló diákteljesítménnyel. Ezeket figyelembe véve hozzák meg a döntést, hogy mely szakterületek élveznek előnyt a többivel szemben.

Az, hogy hány diák részesülhet az ösztöndíjban attól függ, hogy hány jelentkező van – jelentette ki Szabó Ödön. „A kormány első körben erre a célra egymillió eurót különített el, ha 10 hónapot számolunk, amennyi egy tanulmányi év, és a minimális ezer euró összeggel számolunk, akkor száz ösztöndíj ebből a keretből biztosítható” – mondta. Ugyanakkor nem biztos, hogy a különböző szakokra, egyetemekre és országokba járó diákok ugyanolyan összeget kapnak majd. Lesz olyan terület, ahol 1500 eurót vagy akár 2000 eurót is megpályázhatnak. „Első körben, a most előirányzott keret egymillió euró, ami legalább száz teljes éves ösztöndíjat jelent, hogyha fél éves pályázatról beszélünk, akkor akár kétszáz ösztöndíjra is nőhet ez a szám. Az, hogy egyáltalán lehet-e féléves ösztöndíjakra jelentkezni, a pályázati kiírásban tisztázzák majd” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?