Az utolsó tanuszodát is átadták Bihar megyében

Nagyjából hét évvel a projekt elindítása után az utolsó tanuszodát is átadták Bihar megyében. Székelyhíd, Diófás, Nagyszalonta, Érmihályfalva, Belényes és Margitta után az elmúlt napokban Vaskohszikláson zárult le hivatalosan a kivitelezés.

Vaskohszikláson is átadták az uszodát | Fotó: Bihar Megyei Tanács

A Bihar Megyei Tanács tájékoztatása alapján a tulajdonképpeni építkezést még tavaly decemberben fejezte be az azzal megbízott vállalat, azóta viszont a helyi polgármesteri hivatal rácsatlakoztatta a létesítményt a közüzemi hálózatra. A megyei önkormányzat – amely a fennhatósága alá tartozó hosszú távú fejlesztésekért felelős ügynökség révén koordinálta a projektet – hamarosan átadja az uszodát a helyi önkormányzatnak, amely azt követően megszervezheti a működési szabályzatot. Az uszoda mintegy 7,3 millió lejbe került.

Vaskohszikláson is két – egy 25x12,5 méteres és egy 6x12,5 méteres – medence várja majd a látogatókat, illetve a diákokat, hiszen a megye mind a hat tanuszodája azzal a céllal épült, hogy ott nyugati mintára úszásoktatást tarthassanak az iskolai testnevelésórák alkalmával.

Pásztor Sándor, a megyei tanács elnökeként 2016-ban kezdeményezte a tanuszodák megépítését. Úgy készítették elő, hogy azt különböző finanszírozási rendszerbe is beépíthessék. A gyakorlatba ültetés ugyanakkor nem volt zökkenőmentes, hiszen előbb helyi, majd kormányzati költségvetés lett mellé rendelve. Kivitelezőt sem volt egyszerű találni, mivel Romániában nem voltak olyan cégek, amelyek megfeleltek volna a tapasztalati követelményeknek. Több sikertelen tenderkiírás után végül öt komplexumot – köztök az utolsóként átadott vaskohsziklásit – a Costa Voc Impex Kft., egyet pedig Davinci Kft. épített meg.

Azt még a projekt elindításakor hangsúlyozták, hogy ezen tanuszodák révén a gyermekeket szeretnék sportolásra ösztönözni, ugyanakkor az érintett városok komfortszintjét is növelik. A fogadtatásuk pozitív volt, legalábbis megnyitás után Nagyszalontán gyorsan benépesült a létesítmény.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?