„Lassan harminc év után hozzászoktunk ahhoz, hogy az egyháztagjaink elmennek” – jelentette ki Fehér Attila evangélikus esperes a kedd este tartott Erdélyi társadalom és migráció című rendezvény kerekasztal-beszélgetésen, amit a Vallásszabadság Házában szerveztek meg. Az este folyamán dr. Horváth István a Romániából kiinduló migrációs rendszer kialakulásáról tartott előadást, melyben harminc év távlatából összegezte a történteket.

Dr. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet korábbi igazgatója a Romániából kiinduló migrációs rendszer kialakulását és az utóbbi harminc év nemzetközi vándorlási folyamatainak sajátossága című előadásában elmondta: a ki- és bevándorlást tekintve jelenleg egy globalizáció második hullámában vagyunk. „Nem az a kérdés, hogy miért van migráció, hanem az, hogy miért nem mozdulnak el többen?” – tette fel a kérdést a szociológus. Ez összefügg azzal, hogy az agrártársadalmi logikára építünk, azaz a stabilitást fogadjuk el normaként vagy az ipari társadalom logikáját, ahol az elmozdulást tekintjük normálisnak.  A szakértő kijelentette „az utóbbi pár évtized arról szól, hogy a nemzetközi migráció, a globalizáció jegyében megvalósuló népességmozgás jelentős módon megnövekedett”. Hozzátette a ’80-as évekhez viszonyítva majdnem megháromszorozódott a nemzetközi migránsként, azaz bejegyzett módon több mint egy éve külföldön tartózkodó állampolgárok száma.

2020-ra közel négymillió nőtt a külföldön tartózkodó román állampolgárok száma

Az államszocializmus korszakában Románia „kivonult” a globalizációból és szinte teljesen megszűnt a migráció és a mobilitás. Kivételes esetekben ugyan működött valamiféle munkaerő migráció, ahol stabil rendszer szerint dolgoztak. A sokak számára ismerős időszakban jelentős korlátokat vezettek be, hogy megállítsák a tömeges migrációt, ennek ellenére a nyugati irányba való vándorlás jelentős volt, ugyanis 1945-től majdnem 15 millió személy vándorolt keletről nyugatra, ezek közül 75 százaléka etnikai, 15 százalék politikai, 10 százalék gazdasági okokból.

A kommunizmus idején ’85 után megnövekedett a magyar kitelepedők száma és a politikai menedékjogot kérők részaránya is. A rendszerváltás után a Nemzeti Megmentési Front tízedik pontja az utazások liberalizációja volt, az útlevél pedig egyet jelentett a szabadsággal.  A ’80-as évek végétől a ’90-es évek legelejéig 80-100 ezer magyar távozott Romániából, egy része Magyarországra, másik része pedig egy távolabbi országban telepedett le – jelentette ki Horváth István. A migráció fellendülésének az vetett véget, hogy 1992-ben Romániát „biztonságos országnak” kiáltja ki Németország, ami azt jelenti, hogy a menedékjogot nem vizsgálják úgy, mint a kommunista országokból jövőkét, ugyanis már nem egy korlátolt országból érkeznek. A román állampolgárságú külföldön tartózkodók száma a ’90-es években nem érte el az egymilliót, viszont 2020-ra megközelítette a 4 millió főt.

„Az erődítmény Európa”

Európa erős vízumrendszerrel, adminisztrációs korlátokkal, szűk mobilitási csatornákkal próbálja visszaszorítani a keletről, főleg Romániából érkező bevándorlást. Mindez azt eredményezi, hogy a mobilitásra kényszerülők egyre „kreatívabbak” lesznek és megnövekedik a törvénytelen román állampolgárságúak migránsállománya – jelentette ki a szociológus.  Az ezredforduló környékén beindultak a regularizációs folyamatok, szükség lett a román vendégmunkásokra, és azok legális kiszervezésere.

A román munkaerőpiac struktúrája radikálisan átalakult, az iparbeli munkahelyek fele eltűnt és kialakult az abszolút szegénység – a formális jövedelmek rendszere az abszolút szint alá került. Bár az aktív népesség nem csökkent (15-64 év közöttiek) az alkalmazotti népesség dinamikája az 1989-es száz százalékhoz mérten 50 százalék alá esett. „Azt jelenti, hogy a munkahelyek abszolút száma csökkent és a munkáltatási formák átmennek a minimál bérért alkalmazott, zsebből kifizetett személyek rendszerévé” – közölte Horváth István. 2007-ben Románia Európai Unióhoz való csatlakozását követően kialakult a rekurrens, visszatérő migráció kultúrája, ahová később becsatlakoztak a családtagok, gyerekek is, ez jellemzi a mostani éveinket is.

Új identitással érkeznek haza azok, akik elköltöztek

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetés meghívottai: Molnár Lehel piarista szerzetes, kolozsvári egyetemista lelkész, dr. Vitus-Bulbuk István, az Ajtoni Református Egyházközség lelkésze, valamint a kolozsvári Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium lelkész igazgatója, dr. Tódor Csaba, az unitárius tanszék rendszeres teológiai tanára, valamint Fehér Attila evangélikus esperes. A beszélgetést Kis Dénes, a Valláskutatási Intézet igazgatója moderálta.

A beszélgetés során kiderült a migráció nagy hatással van az egyházakra is. Fehér Attila elmondta bár a tagoknak jelezniük kellene, hogy elköltöznek az adott településről sok esetben mégsem teszik ezt, csak hallomásból értesülnek róla. „Lassan harminc év után hozzászoktunk ahhoz, hogy az egyháztagjaink elmennek” – mondta az esperes. Dr. Tódor Csaba szerint azok a fiatalok, akik elhagyják szülőfalujukat és ezzel együtt a gyülekezetüket is, megváltozik a státuszuk, identitásuk. Ők idegenben valahol megvalósítják magukat, nem feltétlen a közösség javára és az egyházközség érdekében, visszatérve újfajta identitásba kerül bele és másfajta szokás kultúrát hoz haza. Vitus-Bulbuk István szerint az idősödő gyülekezet és távozó fiatalok együttesen hozzájárulnak a gyülekezet csökkenéséhez.

Az Erdélyi társadalom és migráció című rendezvény a Valláskutató Intézet Forrpont-műhely rendezvénysorozatának része. Célja, egyrészt a rendszerváltást követő társadalmi változások áttekintése Erdélyben és Romániában, másrészt ezeknek az egyházakra és vallási életre gyakorolt hatásainak a körüljárása, hat előadás és kerekasztal keretében.