Romániából érkezett a legtöbb bevándorló Németországba 2021-ben

Kétszázezernél több romániai költözött Németországba, nem számítva  az idénymunkásokat.

A német hatóságok közlése szerint 2021-ben 1,32 millió külföldi telepedett le a szövetségi köztársaságban, írja az economedia.ro. Ez 11,5 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest.Fotó: Facebook/German Flag

Akárcsak 2020-ban, a legtöbb bevándorló 2021-ben is Romániából érkezett. Az illetékes hatóságok nyilvántartásaiban 202 ezer román állampolgár szereepel, akik az adott évben Németországba költöztek. Ebben a számban nincsenek benne az idénymunkások, akik néhány hónapos tartózkodást követően hazatérnek.

A második legnépesebb közösséget a hazájukba visszatérő németek jelentették. A harmadik legnépesebb bevándorló közösség a lengyel volt, majd a bolgárok, a szírek és a törökök következtek.

Jelentős volt a kivándorlás is, több százezren távoztak Németországból, így a migrációs szaldó mindössze 329 ezer főt tett ki. Egyes politikusok szerint az országnak évi 400 ezer bevándorlóra van szüksége ahhoz, hogy növekedni tudjon az Európai Unió legnagyobb gazdasága.

2021-ben épp a főváros volt a legkevésbé német nagyváros, Berlinben a lakosság 20,2 százaléka nem rendelkezett német állampolgársággal. Kifejezetten magas, 19,3 százalék volt a bevándorlók aránya Brémában is. A legnagyobb német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában a lakosság 14 százaléka nem volt német állampolgár.

Kapcsolódók

Kimaradt?