Az amerikai nagykövetség ügyvivőjével tárgyalt szerdán Kelemen Hunor

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével, David Munizzal tárgyalt szerdán Bukarestben Kelemen Hunor kormányfő-helyettes.

Az RMDSZ elnöke a Facebook-oldalán számolt be a találkozóról. Közlése szerint egyértelművé tette a diplomatának, hogy Románia erős és tartós kapcsolatban érdekelt az Amerikai Egyesült Államokkal, David Muniz pedig biztosította arról, hogy az a szoros stratégiai partnerség, amely jellemzi a két államot, a Joe Biden vezette új amerikai adminisztrációban is folytatódni fog.Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

A találkozón szó esett a biztonságpolitikai együttműködésről a Fekete-tenger térségben és a NATO keleti szárnyában, a cernavodai atomerőmű fejlesztéséről, a Fekete-tenger kőolaj- és gáztartalékainak kiaknázásáról. Kelemen Hunor elmondta David Muniznak, hogy a kormány tagjaként az RMDSZ egy befektetőbarát környezet kialakítását tervezi, minden erejével azon lesz, hogy növelje a tervezhetőséget és az átláthatóságot, ami a bizalom és a stabilitás alapja.

Közölte a diplomatával azt is, hogy reformokra és nagy beruházásokra van szükség Romániában, fejleszteni kell az autópálya-hálózatot, fel kell lendíteni a konstancai kikötő forgalmát, ami hajtómotorja tud lenni a hazai gazdaságnak.

„Nekünk, romániai magyaroknak fontos az is, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is odafigyeljen a többség és kisebbség viszonyára, közösségi jogaink alkalmazására. A kormánykoalíció tagjaként azon leszünk, hogy a többség és kisebbség viszonyában az elmúlt években tapasztalt feszültséget leépítsük, és tudjunk előrelépni a közösségi jogok alkalmazásában és fejlesztésében. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője pozitívan értékelte az RMDSZ-nek és a kormánynak ezt az elhatározását, és biztosított a támogatásáról” – zárul Kelemen Hunor bejegyzése.

Kapcsolódók

Kimaradt?