Orbán Viktor találkozója Kelemen Hunorral: az RMDSZ kormányzati szerepe javíthatja a magyar-román kapcsolatokat

A magyar miniszterelnök Budapesten fogadta az RMDSZ elnökét.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombat délután a Karmelita kolostorban fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét, közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Elmondta: a kormányfő  és a határon túli magyar vezetők rendszeres ádventi találkozóját a járvány miatt idén nem lehetett megtartani, így részben ezt is pótolta a szombati tárgyalás.

A megbeszélésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor egyetértettek abban, hogy a magyar választási összefogás nyomán az RMDSZ jó szereplése lehetővé tette, hogy most, a romániai kormányalakítás során a magyar szervezet komoly belpolitikai szerephez jusson. A Fidesz és az RMDSZ elnöke kifejezte meggyőződését, hogy az RMDSZ kormányzati szerepe erős kapocs lesz Magyarország és Románia között, és jelentősen javíthatja a kétoldalú kapcsolatokat, mondta Havasi Bertalan.

(Nyitókép: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?