Átoltottsági ranglista: hét erdélyi település van a Top 10-ben

Forrás: Ro Vaccinare Facebook-oldalSzékelyföld a második helyen álló Hargita megyei üdülővárossal, Borszékkel képviselteti magát.

Közzétette az oltási kampányt koordináló országos bizottság annak a tíz településnek a listáját, ahol május 26-án a legmagasabb volt az immunizáltak részaránya az összlakosságon belül. A toplistán többségben vannak az erdélyi települések, köztük három magyar többségű, nagyváros azonban csak egy van.

Az élen a magyarok által is lakott, Temes megyei Újszentes áll, 44,26 százalékos átoltottsággal. Második a Hargita megyei Borszék. A székelyföldi kisvárosban a lakosság 41,46 százalékát oltották be. A harmadik helyen Kolozsvár áll, 40,63 százalékkal.

Negyedik Torckó 38,8, ötödik pedig a Szatmár megyei Mezőfény, ahol a magyarok és a németek alkotják a lakosság elsöprő többségét. A Nagykároly melletti faluban 37,53 százalékos az átoltottság. Az első tízbe még két erdélyi település került be, a Temesvár, illetve Kolozsvár vonzáskörzetébe tartozó Gyüreg (37,01 százalék) és Erdőfelek (36,41). A Regátból három település szerepel a toplistán: a Iași megyei Valea Lupului (37,31 százalék), valamint az Ilfov megyei Otopeni (36,73) és Corbeanca (35,33).

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?