Eddig 26 ezer embert immunizáltak a munkahelyi oltási akciók keretében

Ezen a héten, többek között az AzoMureș, a Siemens, a Leroy Merlin és a Zentiva dolgozói kerülnek sorra.

370-nél is több cég szervezett munkahelyi immunizálási akciót az elmúlt hetekben, közölte az oltási kampányt koordináló országos bizottság. Ezek során több mint 26 ezer személy kapta meg az oltást.

„Több mint 100 mobil egységünk van, amelyek felkeresték ezeket a magáncégeket, hogy beadják az oltásokat. Összesen 26 129 személyt oltottak be. A legtöbb cég, 75, Brassó megyéből jelentkezett, Fehérből 45, Hunyadból 22, Biharból 21, Galacból pedig 19 vett részt az akcióban” – nyilatkozta Andrei Baciu, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, a kampányt koordináló bizottság alelnöke.

Baciu hozzátette, hogy a hét folyamán további 50, egyenként 100 főnél többet foglalkoztató cég kapcsolódik be az akcióba. Ezek között olyan nagyvállalatok vannak, mint a Siemens, a Leroy Merlin, a marosvásárhelyi AzoMureș, a slatinai Alro, valamint egy sor más kiskereskedelmi, jármű- és feldolgozóipari cég.

Szerdán a Zentiva gyógyszergyártó cég jelentette be, hogy bukaresti gyárában ideiglenes oltási központot nyitottak. Itt a Zentiva körülbelül 1 300 alkalmazottjainak, azok családtagjainak, illetve a cégnek a székhelyen megforduló ügyfeleinek adják be az oltóanyagot.

A munkavállalóknak a munkahelyen történő beoltását célzó országos akció április 20-án kezdődött.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

Kimaradt?