Átadták a Golden Globe-díjakat, meglepetésekből sincs hiány

Romániai idő szerint január 11-én hajnalban rendezték meg a 80. Golden Globe-díj-átadót. Az elismerésekért járó szobrokat a Beverly Hills-i Beverly Hiltonban adták át.

Az Oscar és az Emmy után a legrangosabb elismerésnek számító Golden Globe-díjakat a visszafogott ünnepség jellemzi, és nem volt ez másképp idén sem, különösebb felhajtás nélkül zajlott le a filmes világ egyik legjelentősebb eseménye.

A legjobb filmdráma a Fabelman család lett – írta meg az Index. A legjobb drámasorozatért járó díjat a Sárkányok háza zsebelte be. Az ifjú, valamint az idősödő főhősnőt alakító két színésznő, Milly Alcock és Emma D'Arcy könnyes szemekkel álltak fel a színpadra. A legjobb musical/vígjáték címet A sziget szellemei érdemelte ki.

A legjobb női mellékszereplő Angela Bassett lett, aki 1994 után ismét átvehette a díjat, most azonban a Fekete Párduc 2-ben nyújtott alakításáért. A színésznő elmondta, a három éve tragikusan meghalt Chadwick Boseman szelleme máig átjárja a stábot.

Jennifer Coolidge, a Fehér Lótusz sztárja vihette haza a legjobb női mellékszereplő minisorozatban díjat. A férfiak között ebben a kategóriában Paul Walter Hauser (Fekete madár) vitte el a pálmát.

A legjobb eredeti filmzene díját Justin Hurwitz kapta a Babylon zenéjéért. A legjobb eredeti filmbetétdal díjat a Naatu Naatu dalnak adták: RRR (MM Keeravani, Kala Bhairava, Rahul Sipligunj).

A legjobb színésznő (musical/komédia tévésorozat) címet Quinta Brunson kapta az Abbot Általános Iskolában nyújtott alakításáért.

Legjobb színész Colin Farrell lett (A sziget szellemei), míg a legjobb színésznő a musical/vígjáték kategóriában Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor) lett.

A legjobb animációs film a Pinokkió.

A legjobb színész (dráma) Austin Butler az Elvis filmbéli szerepével. A legjobb színésznő díjat drámasorozatban Zendaya nyerte Rue Bennett megformálásáért. A legjobb női mellékszereplő tévésorozatban Julia Garner (Ozark) lett.

Ryan Murphy nyerte a Carol Burnett-díjat. A rendező két és fél évtizedes karrierjéről Billy Porter tartott szívhez szóló beszédet, sőt még egy videóválogatással is tisztelegtek előtte, írta meg az Index. A Cecil B. DeMille életműdíjat Eddie Murphy kapta.

A legjobb minisorozat/antológiai sorozat/tévéfilm a Fehér Lótusz. A kategória legjobb női mellékszereplőjének Amanda Seyfriedet (A kibukott), a legjobb férfi mellékszereplőnek Evan Peterst (Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori) választották.

A legjobb nem angol nyelvű filmnek járó díjat az Argentina, 1985 nyerte, míg a legjobb forgatókönyvért járó szobrot Martin McDonagh vihette haza A sziget szellemeiért. A legjobb rendező díjat Steven Spielberg kapta A Fabelman család című filmért.

Díjazottak voltak még:

  • Legjobb színész drámasorozatban: Kevin Costner – Yellowstone
  • Legjobb színésznő (dráma): Cate Blanchett – Tár
  • Legjobb komédia/musical tévésorozat: Abbott Általános Iskola
  • Legjobb férfi mellékszereplő (musical/dráma/tévésorozat): Tyler James Williams – Abbott Általános Iskola
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Ke Huy Quan – Minden, mindenhol, mindenkor
  • Legjobb színész (musical/tévésorozat): Jeremy Allen White – A mackó

(Nyitókép forrása: képernyőmentés az élő közvetítésből.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?