Böjte Csaba alapítványa kapta az Emberi Méltóság Tanácsának díját

Gyermekmentő tevékenysége elismeréseként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ítélte oda az Emberi Méltóság Tanácsa a 2022-es Emberi Méltóságért díját.

Az elismerést Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány létrehozója vette át szerdán Budapesten. Lomnici Zoltán, a Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen hangsúlyozta: az alapítvány az árva gyermekek felkarolásával emberi életeket ment.

Az alapítvány munkájának köszönhetően egyre többen odafigyelnek elesett, segítségre szoruló embertársainkra – mondta, hozzáfűzve, ez az adakozókedvet is erősítette Magyarországon és a környező országokban. Az emberek egyre inkább megértik, hogy felelősek vagyunk egymásért – tette hozzá Lomnici Zoltán.

Fotó: MTI

Böjte Csaba a díjátadón fohászt mondott az ukrajnai békéért és imádkozott a kárpátaljaiakért, magyarokért és ukránokért, ruszinokért egyaránt.Kifejezte reményét, hogy a Kárpátalján élő nemzetiségek jó testvérekként közösen, békében tudják építeni közös hazájukat. Egyben imát mondott azokért a katonákért, civilekért, akik az öldöklő háborúban vesztették életüket, vagy sebesültként várják a karácsonyt.

 „Urunk istenünk adj békét Ukrajnának, adj békét a világnak, add, hogy mi magunk is a béke eszközei lehessünk” – mondta Böjte Csaba.

A rendezvényen több száz, táskákat, írószereket, tanulást segítő eszközöket tartalmazó ajándékcsomagot adtak át a kárpátaljai magyar és ukrán egyetemisták képviselőinek. Ezeket Böjte Csaba segítségével juttatják el Kárpátaljára.

Ezzel kapcsolatban Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára hangsúlyozta: a jövő értelmiségétől azt várják, hogy társadalmi békét és egyetértést teremtenek a Kárpátalján ezer éve együtt élő magyarok, ruszinok és ukránok között.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?