Árulják a körösgégényi Zichy-vadászkastélyt
Az épület műemlékvédelem alatt áll.
Zichy Ferenc gróf egykori vedresábrányi vadászháza után most újabb Zichy-ingatlan került piacra Bihar megyében. Ezúttal a nemesi család körösgégényi (Gheghie) vadászkastélyát árulják 1 millió euróért. A történeti leírás szerint ezt még gróf Zichy Domokos építtette az 1860-as években, majd Zichy Ödön 1904-ben kibővítette és vadászkastéllyá alakította át. Az első világháború után kénytelen volt eladni, így az épület a havasalföldi bojár, Gheorghe Mateescu tulajdonában került. Az államosítás után 1956-ban tüdőszanatóriummá alakították, ami 2006-ig működött. Visszaszolgáltatás útján került magántulajdonba, de több örökösödési per is folyamatban volt a patinás műemléképület kapcsán.

Az Erdélyi-szigethegység közelében található történelmi ingatlanról megjelent hirdetésre a Bihoreanul lett figyelmes. A White Mountain Property ingatlanközvetítő értékesíti, a hirdetés szerint a kastély egy 10 hektáros területen áll, a főépület 1000 négyzetméteres. Megemlíti a kastély melletti fatemplomot és a gesztenyeligetet is, ami a birtokhoz tartozik.
Kapcsolódó
Hogy pontosan mióta árulják, az nem derült ki a hirdetésből, a kapcsolódó blogbejegyzés és a helyszínen készüld videófelvétel viszont tavaly januárban jelent meg. Az látszik, hogy a patinás épület igencsak megkopott az évek során. Elhagyatottan áll, nem látogatható.
CSAK SAJÁT