Anyanyelvű egészségügyi tájékoztatás Bethlenszentmiklóson

Pótolják az egészségügyi rendszer hiányosságait - másodjára szerveztek anyanyelvű egészségügyi tájékoztatást és szűrővizsgálatot Bethlenszentmiklóson.

Nagy érdeklődés övezte a Jövőnk a Szórványban Egyesület által második alkalommal megrendezett, anyanyelvű tájékoztatóval kiegészített egészségügyi programját, amelyet a hétvégén Fehér megyében, Bethlenszentmiklóson tartottak. Ezúttal is közel 100 nő vett részt ingyenes mellrákszűrésen november 16-17-én, ahol az esemény két napja alatt dr. Terza Lívia-Mária vezetésével a kolozsvári Promedical Center szakemberei nyújtottak szaktanácsadást és végeztek szakorvosi vizsgálatokat. Az első ilyen program március 8-án, a Nőnap másként rendezvény keretében valósult meg, a mostani pedig annak szerves folytatása.

Az esemény példátlan módon mozgósította a szórványban élő magyar nőket: voltak, akik akár 60 kilométeres távolságból is eljöttek, hogy anyanyelvükön tájékozódjanak az egészséges életmód jelentőségéről és a rendszeres szűrések szerepéről. Az esemény megálmodója és szervezője, Bodoczi Annamária, a Jövőnk a Szórványban Egyesület elnöke kiemelte, az anyanyelven történő egészségügyi tájékoztatás különösen fontos a szórványközösségekben, amit jól mutat, hogy az idei két egészségtudatosító programon az alsó Kis-Küküllő mentéről közel 200 nő vett részt, közülük sokan életükben először vehettek részt mellrákszűrésen, miközben anyanyelvükön kaptak részletes egészségügyi információkat a Promedical Center szakembereitől.

Fotó: Jövőnk a Szórványban Egyesület

Idén tavasszal, a nőnapon, új formában hívtuk fel a figyelmet a mellrák megelőzésére, és most novemberben ismét megszerveztük az eseményt, hiszen várakozáson felüli érdeklődést váltott ki. Míg márciusban főként a közvetlen környékről érkeztek nők, mostanra már sokkal nagyobb távolságból is csatlakoztak hozzánk. A résztvevők közül többen jelezték, hogy a szűrés után elkezdték ösztönözni rokonaikat és ismerőseiket is a rendszeres egészségügyi ellenőrzéseken való részvételre. Az egészségtudatosítás kiemelt célunk volt, nem lehet jövőt tervezni a szórványban élő közösségnek anélkül, hogy ne figyelnénk az egészségünkre – mondta Bodoczi Annamária, hozzátette: az esemény sikere rávilágít arra, hogy szükséges a folytatás, hiszen a vidéki egészségügyi ellátás hiányosságai még súlyosabban érintik a szórványban élő közösségeket, hiszen az egészségügyi szolgáltatások hiányát fokozza, hogy gyakran nincs a magyarul beszélő orvos vagy asszisztens.

Bodoczi Annamária tájékoztatása szerint a Jövőnk a Szórványban Egyesület folytatni szeretné az anyanyelven zajló egészségügyi tájékoztató kampányokat a szórványvidékeken – a kezdeményezés erősíti a közösségi összefogást és hozzájárul a vidéki magyar nők egészségének védelméhez, hiszen mindenkinek joga van a gondoskodásra és a megelőzésre, függetlenül attól, hol él.

A Fehér megyei szórványmagyarság egészségtudatosító kezdeményezése az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósulhatott meg, Bodoczi Annamária elmondta: „jó érzés tudni, hogy van kire számítanunk, különösen akkor, amikor a helyi önkormányzat vagy hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet az ilyen fontos ügyekre. Értékes támogatásukkal valódi segítséget nyújtottak a közösség számára, és hozzájárultak megerősítéséhez és fejlődéséhez.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?