Antal Lóránt: Most vasárnap játsszuk a parlamenti választások főpróbáját!

Még nem fordult elő Románia történelmében, hogy három egymás utáni vasárnap szavazásra hívják az állampolgárokat. A választások egybeesése kétségtelenül kihatással lesz a választási eredményekre, a részvételi arányra. Antal Lórántot, az RMDSZ Hargita megyei szenátorát kérdeztük az államelnöki és a parlamenti választások közti összefüggésekről.

– Mit jelent az erdélyi magyarság számára, hogy ilyen közel van egymáshoz a két választás?

– Az erdélyi magyarok nagyon pontosan meg kell értsék a „hasznos” szavazat fogalmát. Most vasárnap semmiképp sem lesz hasznos az, hogy más jelöltre szavazzunk, mint Kelemen Hunor. Két okból: egyrészt olyan jelölteket erősítenénk, akik nemcsak a magyarok ügyeit hagyták figyelmen kívül a kampányban, az ország valós problémáinak a megvitatását is második helyre helyezték. Ehelyett egymást támadták, inkább azzal foglalkoztak, hogy miként hiteltelenítsék ellenfeleiket. Másrészt minden egyes olyan magyar szavazat, amit nem adnak le, vagy ami más jelölteknek szól, az AUR-t, a PSD-t, vagy a PNL-t támogatja végsősoron.

Antal Lóránt szenátor | Fotó: Székelyudvarhelyi RMDSZ

– Miért? Elvégre két külön választásról van szó.

– Azért, mert a román jelöltek támogatottsága saját pártjaik támogatottságát erősíti december 1-jén. A romániai állampolgárok az elnökben látják a legfontosabb személyt az országban. November 24. után a két továbbjutó elnökjelölt nemcsak a saját pártjukra leadott szavazatok számát fogja növelni, hanem az összrészvételi arányt is rekordszintre emelheti. Ez nekünk, magyaroknak nem jó. Ha nagy lesz a román részvétel, mi pedig nem tudjuk legyőzni a magyar közönyt, nemcsak a kormányzásból fogunk kimaradni, hanem az is lehet, hogy nem érjük el az 5 százalékos küszöböt.

Fotó: Székelyudvarhelyi RMDSZ

– Mit üzen az erdélyi magyaroknak hat nappal az elnökválasztás előtt?

– Ugyanazt kell tennünk, mint június 9-én! Akkor is sikerült a magyarság erejét felmutatni, most is sikerülnie kell! Hallgassunk ismét a józan eszünkre! Most vasárnap játsszuk a parlamenti választások főpróbáját! Ha az elnöki választáson rosszul teljesítünk, a parlamentin sokkal nehezebb lesz a dolgunk. Szavazzunk hát Kelemen Hunorra! Nem csak azért, mert az összes jelölt közül ő az egyetlen, aki mind a magyarok, mind a románok számára valós megoldásokat kínál. Azért, mert a rá leadott szavazatok teszik lehetővé parlamenti munkánk folytatását, a kormányzásban való részvételt.

Cod MFC: 13240004

(Támogatott tartalom)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?