Antal Árpád: nincs szükségünk provokátorokra, szélsőséges vonulókra

Sepsiszentgyörgyön nincs szükség „provokátorokra, szélsőséges vonulókra, rendbontókra, akiknek nyilvánvaló céljuk a helyi közösség békéjének megzavarása” - írta pénteken közösségi oldalán Antal Árpád polgármester a városban felvonuló román nacionalista szervezetekre utalva.

Az RMDSZ politikusa arra reagált, hogy pénteken a román nemzeti ünnep alkalmából a székelyföldi városba hirdetett felvonulást és ünnepséget az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelen kereszteket állító Nemzet Útja (Calea Neamului) és Ortodox Testvériség (Frăția Ortodoxa) román nacionalista szervezet, melyekhez az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) is csatlakozott.Fotó: Facebook/Antal Árpád

„Sepsiszentgyörgyön békében élnek románok és magyarok, békében ünnepli a közösség március 15-ét és december elsejét” - írta Antal Árpád a magyar és román nemzeti ünnepre utalva. Hozzátette, hogy a különböző nemzetiségű lakosok közösen állnak ki a közös ügyekért is, mint például a város betiltott zászlaja. „Szinte kivétel nélkül kívülállók azok, akik megpróbálnak egymás ellen hangolni bennünket, máshonnan érkeznek, nem ismernek sem minket, sem Sepsiszentgyörgy szellemiségét, lelkületét. Rájuk ma sincs szükségünk” - fogalmazott.

A háromszéki megyeszékhely polgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából az 1918. december elsején Gyulafehérvárról készült fényképfelvétel burkolja be a város főterén álló SEPSI óriásbetűket, és ezek mellé a Gyulafehérvári Nyilatkozat román és magyar nyelvű szövegét is kihelyezték.

„Számontartjuk a több mint száz éve megfogalmazott ígéreteket és vállalásokat, és minden jogszerű eszközzel emlékeztetjük a román államot azok betartására” - írta a politikus a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részére utalva. A békés együttélés záloga a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, „ezt a helyi közösség tagjai tudják és gyakorolják is, őket köszöntjük ezzel a gesztussal” - összegzett Antal Árpád.

A román nacionalista szervezetek pénteki sepsiszentgyörgyi rendezvényét pár nappal korábban a kisebbségi jogvédelemmel foglalkozó Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is provokációnak minősítette.

A román ünneplők kora délután buszokkal érkeztek Románia különböző régióiból Kovászna megye székhelyére. Piros-sárga-kék zászlókat lobogtatva vonultak a város főterére, a hangszórókból a román himnusz és hazafias dalok szóltak. Ott megkoszorúzták Mihai Viteazul szobrát, majd ünnepi műsor következett, végezetül pedig közösen eljártak egy horát.

A Nemzet Útjának vezetője, Mihai Tarnoveanu rövid beszédében kijelentette: addig fognak felvonulni a székelyföldi városban, míg Antal Árpád polgármester ki nem jelenti, hogy elfogadja a román alkotmány első cikkelyét és ellenzi az etnikai alapú területi autonómiát, illetve vissza nem tűzi a városháza tornyára a román zászlót.

Kapcsolódók

Kimaradt?