Andrew Tate „elhallgattatná” az áldozatait – megszólaltak a nők ügyvédei

Andrew Tate megfélemlíti és zaklatja áldozatait, hogy hallgatásra bírja őket – állították a Romániában testvérével, Tritstan Tate-el együtt egyebek mellett emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolt influencer áldozatainak ügyvédei csütörtökön.

A Reuters beszámolója alapján a feltételezett áldozatok amerikai és brit ügyvédei Bukarestben tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót. Az állítják, hogy ügyfeleik meg vannak rémülve, mert megfenyegették őket, még a munkahelyükön is felkeresték őket különböző személyek annak érdekében, hogy hallgatásra bírják. Jullian Roth, a Laffey, Bucci és Kent ügyvédi iroda képviselője védi az ügy két koronatanúját, miután Tate az Egyesült Államokban civil pert indított ellenük. „Azt a per azzal a céllal indította, hogy bosszút álljon azokon a nőkön, akit szót emeltek az abúzusok ellen. Meg akarja őket félemlíteni” – jelentette ki Roth.

Andrew Tate | Fotó: Agerpres

Tate sajtószóvivője, Mateea Petrescu elutasította a vádakat. Azt mondta, hogy amerikai állampolgárként Andrew Tatenek jogában áll a tengerentúli igazságszolgáltatási rendszert igénybe venni.

Nagy Britanniában négy nő készül civil pert indítani Andrei Tate ellen, azt állítva, hogy 2013 és 2016 között megerőszakolta őket – írta a Hotnews a Reuters alapján. A brit hatóságok nem emeltek akkor vádat Tate ellen. Az áldozatok ügyvédje, Matthew Jury azt mondta, hogy őket is megpróbálták megfenyegetni és megfélemlíteni.

Emlékezetes, hogy Romániában a brit és amerikai állampolgárságú Andrew és Tristan Tate, valamint bűntársaik, Alexandra-Luana Radu és Georgiana Manuela Naghel ellen június 20-án emelt vádat a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, két rendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerekhez való jogellenes hozzáférés, informatikai adatok módosítása, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos tettek vádjával.

Mint korábban beszámoltunk róla: az ügyészek szerint 2021 elején a négy vádlott szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

A vádirat szerint a csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek arra, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek. A bűnszervezet külföldi állampolgárságú tagjai a „loverboy” módszert alkalmazták, azaz szerelmet színlelve hálózták be a lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert. A hatóságok hét áldozatot azonosítottak a nyomozás során, akik közül hárman polgári peres félként csatlakoztak a perhez.

Az áldozatok arról számoltak be a nyomozóknak, hogy az Ilfov megyei házban fegyveres őrök fogadták őket. A házban videocsevegésre kialakított stúdiót rendeztek be. Az áldozatokat arra is kényszerítették, hogy „owned by Tate” („Tate tulajdona”) feliratú tetoválást viseljenek a testükön.

Az ügyészek szerint a bűnszervezet egyik tagja 2022 márciusában több ízben is szexuális együttlétre kényszerítette az egyik lányt.

2021 októberében, amikor az egyik lány megpróbálta megtagadni a pornográf videóanyagok gyártását és el akarta hagyni az Ilfov megyei házat, valamelyik fivér utasítására az egyik bűnsegédlettel vádolt fiatal nő bántalmazta az áldozatot – állítják a nyomozók.

A nyomozás során a DIICOT a Tate fivérek romániai vagyonának több elemét zároltatta: 15 telket és épületet Ilfov, Prahova és Brassó megyében, 15 luxusautót, 14 luxusórát, két aranyrudat, részvényeket, pénzt és kriptovalutát.

A Tate-fivérek jelenleg szabadlábon védekezhetnek, de Románia területét nem hagyhatják el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?