Alap- és mesteri képzésen is új szakokat indítanak a BBTE-n

A következő tanévre több mint 29 ezer helyet hirdet meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, ebből 5298 tandíjmentes hely – ismertette dr. Soós Anna, az egyetem rektorhelyettese a csütörtöki sajtótájékoztatón. A BBTE újításokat is hoz az oktatási kínálatba, alapképzésen és mesteri képzésen is új szakok indulnak.

Dr. Daniel David egyetemi tanár, a BBTE rektora kiemelte, az ország egyik referenciaértékű rektoraként fontosnak tartja, hogy ne csupán a külföldi hallgatókat vonzzák az egyetemre, akik egyébként jelentős anyagi forrásokkal érkeznek. Kiemelten fontos, hogy az ország fiataljai is lehetőséget kapjanak, hogy a BBTE-n tanuljanak, éppen ezért „megfelelő mennyiségű ingyenes helyet” hirdetnek meg a következő tanévre, ezek pedig kielégítik a magyar, a román és a német diákok igényeit is. Hozzátette, emellett persze tandíjköteles helyeket is biztosítanak.

Fotó: Babeş-Bolyai Tudományegyetem Facebook-oldal

Az egyetem Erasmus programja országos szinten a legszélesebb körű, és lehetőséget biztosít a nemzetközi mobilitásra. Ugyanakkor a BBTE „egyik központi értéke a kiválóság”, és a továbbiakban is elvárják a hallgatóktól, hogy jó szakemberekké és jó állampolgárokká váljanak – tette hozzá.

Dr. Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese ismertette a következő évre meghirdetett helyek és szakok számát. Mint mondta, több mint 29 ezer helyre lehet jelentkezni, ezek közül 5298 tandíjmentes, 10 892 pedig tandíjköteles. Emellett alapképzésen 2980 hely van a távoktatásra és a csökkentett látogatású oktatásra jelentkezők számára. A tandíjmentes helyek közül 30-at a roma nemzetiségű diákoknak tartanak fent, 178 helyet a vidéki középiskolák végzettjei számára, 15 helyet a szociális ellátórendszerből érkezőknek, ugyanakkor 193 helyet a határon túli román nemzetiségűek foglalhatnak el.

A BBTE-n mesteri képzésen 3627 tandíjmentes és 6284 tandíjköteles hely lesz. Ezek közül 230-at kiemelt területeknek tartanak fent, 5 helyet a szociális ellátórendszerből érkezőknek, valamint a fogyatékkal élőknek, 127 helyre a határon túli román nemzetiségű személyek jelentkezhetnek. Dr. Soós Anna kiemelte, 50 helyet hirdetnek meg a didaktikai mesteri képzéseken.  

Új szakok a BBTE-n             

Ami a szakok számát illeti, összesen 252 program indul alapképzésen, továbbá 236 szak mesteri képzésen. Emellett 32 doktori területen, valamint 31 doktori iskolában folytathatják kutatásaikat a hallgatók.

A következő tanév több újítást is hoz az egyetemnek, az oktatási kínálatba ugyanis új szakok is bekerültek. A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon elindul a magyar nyelvű Digitális média alapképzés. Daniel David szerint erre igazán nagy igény volt már, a román nyelvű Digitális média szakon ugyanis folyamatos a túljelentkezés.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Digitális média szakot választó fiatalok az online tartalomgyártás technikáit sajátíthatják el. Egyebek mellett a grafikus programok használatával, videógyártással, közösségi média menedzsmenttel és webszerkesztéssel is foglalkoznak majd. Bár a Digitális média és az Újságírás szak szorosan kapcsolódik egymáshoz, a BBTE új szakán több hangsúlyt fektetnek a technikai háttér erősítésére – fejtette ki a Maszol megkeresésére Győrffy Gábor egyetemi docens, az Újságírás és a Digitális Média Intézet magyar tagozatának vezetője. Az új szak azonban lehetőséget teremt arra, hogy ne csak a hagyományos újságírói technikákkal ismerkedjenek meg, hanem bevezessék őket az interaktív digitális kommunikáció, a digitális adatelemzés és adatgyűjtés, a webdizájn világába.

Ugyanakkor Resicabányán a Pszichológia és Neveléstudományok Karon elindul az Óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak távoktatáson, valamint a Pszichológia-Kognitív tudományok szak angol nyelven – részletezte a rektorhelyettes.

Összesen 7 új mesteri szak indul. A Matematika és Informatika Karon elindítják a Kiberbiztonság szakot, angol nyelven választhatják ezt a programot az érdeklődők. A Biológia és Geológia Karon a Bioinformatika az alkalmazott élettudományokban szak (angol nyelven), a Földrajz Karon Klímaváltozások és fenntartható fejlődés, illetve Turisztikai források és fenntartható fejlődés szak indul, utóbbi Zilahon. A Pszichológia és Neveléstudományi Karon Klinikai pszichológia: felmérés és beavatkozás szak indul magyar nyelven, A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon Üzleti és pénzügyi adatelemzés szak indul magyar nyelven, az Európai Tanulmányok Karon pedig Politikai kultúra és globális tanulmányok programot indítanak német nyelven.

Hamarosan kezdődik a felvételi

A felvételiket július 10. és 23. között szervezik meg. Az egyetemi karok különféle írásbeli vagy szóbeli vizsgákat tartanak a hallgatók tudásának felmérésére, a karok pedig különböző súllyal veszik figyelembe az érettségi vizsga átlagát.

A felvételi vizsgákra szükséges bibliográfiák a karok hivatalos oldalain érhetők el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?