A negyedévszázados sepsiszentgyörgyi felsőoktatást ünneplik a következő tanévben

Az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás idén 150 éves, a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás pedig jövőre lesz 25 éves, mutatott rá dr. Csák László, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi közigazgatási karának vezetője, aki azt is elmondta, a negyedszázados jubileumi évforduló alkalmából ünnepi tanévvel és számos újdonsággal készülnek.

A háromszéki önkormányzatokkal való együttműködésüknek köszönhetően, a sepsiszentgyörgyi közigazgatási egyetemen szerzett elméleti ismeretek mellett, a hallgatóknak lehetőségük nyílik a szakmai gyakorlatok elvégzésére is.

Dr. Csák László szerint az új tanévben Tudományos Diákköri Konferenciát szerveznek, nemzetközileg ismert oktatók tartanak majd előadásokat, illetve lehetőség nyílik különböző Erasmus-programokban való részvételre. Műszaki szempontból korszerűsítik a tantermeket, négy termet szerelnek fel modern számítógépekkel és interaktív táblákkal.Antal Árpád, Csák László és Tamás Sándor | Fotó: Kovács Zsolt

Idén ősszel a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi közigazgatási karának magyar tagozatán 14 tandíjmentes helyet és több mint 30 tandíjas helyet hirdetnek meg. A román tagozaton 11 tandíjmentes és több tíz tandíjas helyre lehet felvételizni. A júliusi felvételire való jelentkezés online, a BBTE honlapján történik.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád arra biztatta a középiskolai végzősöket, hogy válasszák a közigazgatási szakot akár Sepsiszentgyörgyön, akár Kolozsváron. „A köz igazgatása, a közösség szolgálata szép feladat, szép pálya, amely ma már versenyképes fizetéssel is jár” – emelte ki a polgármester.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is arra biztatta a fiatalokat, hogy minél többen iratkozzanak be a sepsiszentgyörgyi egyetemre és vállaljanak itthon munkát. A Kovászna megyei önkormányzatnál és a hozzá tartozó intézményeknél összesen 2574 állás van, amelyből 754 még betöltetlen, főként az egészségügyi, valamint a szociális ágazatban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?