Akár jövő héten elkezdődhet a 12 és 15 év közöttiek beoltása Romániában

A romániai oltási kampány koordinátora szerint hétfőig előkészítik az oltási platformot, hogy a 12 és 15 év közötti korosztályhoz tartozók is előjegyezhetők legyenek e felületen a koronavírus elleni vakcinára.

Szombati nyilatkozatában Valeriu Gheorghiţă kiemelte, az Európai Gyógyszerügynökség már engedélyzete a Pfizer-Biontech vakcinájának használatát a 12-15 évesek körében, és Románia már jövő héttől készen fog állni az oltási kampány ezen szakaszának elindítására.

Addig is azonban az Európai Bizottságnak még alá kell írnia az engedélyt, a termékjellemzők összefoglalóját le kell fordítani román nyelvre, közzé kell tenni az országos gyógyszerügynökség honlapján, majd kibocsátanak egy útmutatót, és csak ezt követően kezdődhet el a 12-15 év közötti gyerekek tulajdonképpeni oltása.

Esetükben is a már meglévő központokban zajlik az oltás, de a kampányhoz csatlakozott háziorvosi rendelőkben, az autós oltópontoknál vagy oltási maratonok keretében is megkaphatják a vakcinát. Előjegyzés nélkül vagy előzetes regisztrációval is igényelhetik, az oltási platformon a szülők fiókján keresztül kérhető időpont számukra, a tervek szerint hétfőtől már alkalmas lesz erre a felület - magyarázta a szakember.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Egyik szülőnek kötelező módon el kell kísérnie a gyereket az oltásra, és hozzájárulását kell adnia az immunizáláshoz. A gyerekek is két dózist kapnak az oltóanyagból, 21 nap eltéréssel. Az eddigi tanulmányok szerint az immunizált gyerekek nem kapták el a koronavírust, és magasabb antitestszint alakult ki náluk, mint a felnőtteknél - mondta még Gheorghiţă.

(Címlapfotó: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?