Adventi gyertyagyújtással és léleknyitó koncertekkel ünnepel Sepsiszentgyörgy

Sepsiszentgyörgy egyik legszebb közösségi ünnepe a karácsonyra való készülődés, amely a város főterén elhelyezett óriás adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával veszi kezdetét. Ezt követően advent minden vasárnapján meggyújtanak egy-egy gyertyát az óriás adventi koszorúkon.

A kormány által elrendelt, év végi megszorítások sem tudták megtörni a sepsiszentgyörgyi hagyományt, hiszen az adventi gyertyagyújtás immár a város életének részévé vált. Hamarosan elkezdődik a karácsonyi várakozás időszaka és az első gyertyát ezúttal december 3-án, vasárnap, a 19:30 órától kezdődő műsor keretében gyújtja meg Antal Árpád polgármester Sepsiszentgyörgy főtérén.

Archív fotók | Képek: Vargyasi Levente

A városháza arra kéri a sepsiszentgyörgyieket, hogy vigyenek magukkal gyertyákat, hogy megszentelt lánggal térhessenek haza otthonaikba. Az advent első vasárnapján szervezett ünnepségen léleknyitó, karácsonyváró énekek hangzanak el a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjaitól, Mátis Adrienntől és Deák Anettől, akiknek felkészítő tanára István Ildikó. Az ünnepi alkalmat a Református Kollégium – Refsonor kórusa teszi emelkedettebbé Szilágyi Andrea felkészítő tanár irányításával.

Advent első vasárnapján, december 3-án Antal Árpád polgármester osztja meg ünnepi gondolatait, majd az óriáskoszorún meggyújtja az első gyertyát. Ezt követően Ft. Ilyés Zsolt római katolikus plébános áldja meg az ünnepi koszorút.

Idén is két óriási koszorúja lesz Sepsiszentgyörgynek, a főtéri mellett a második az Állomás negyedi körforgalomban kap helyet, hogy a környéken lakók is magukénak érezzék és megéljék otthonaikhoz közel az ünnepre való hangolódás pillanatait.

A karácsonyi ünnepet ajándékba adott műsorokkal mentenék meg

„Ajándékozzuk meg egymást felejthetetlen ünnepváró műsorokkal”, ezzel a felhívással fordul a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Kónya Ádám Művelődési Ház a helybéli előadókhoz, civil szervezetekhez és magánszemélyekhez. Sepsiszentgyörgyön idén december 16. és 23. között szervezik a hagyományos karácsonyi ám a kormány tiltása miatt az ünnepi műsorokat a közösség összefogásával szeretnék megvalósítani mivel az önkormányzat nem költhetnek pénzt műsorokra.

Közösségi összefogásra kérik a lakosokat, művészeti csoportosulásokat, egyesületeket, magánszemélyeket. Korosztálytól függetlenül, bárki jelentkezhet egyéni vagy csoportos zenés, verses, táncos vagy az ünnep hangulatát idéző kötetlen műfajú produkcióval. A karácsonyi vásár szervezői fellépési lehetőséget biztosítanak Sepsiszentgyörgy főterén. Az érdeklődők előzetesen jelentkezhetnek személyesen a Kónya Ádám Művelődési Ház székhelyén, a Kossuth Lajos utca, 13. szám alatt, vagy elküldhetik videón a bemutatandó produkciójukat legkésőbb november 29-ig a danciuhelga.kultura@gmail.com címre. A jelentkezőket november 30-án várják majd személyesen a produkciók zsűrizésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?