Készül a jég: hamarosan hazaköltözhetnek a sepsiszentgyörgyi hokisok

Sepsiszentgyörgyön december elején nyílik meg a fedett jégpálya. Bodor Lóránd, a város szabadidős létesítményeit működtető SepsiRekreatív igazgatója a Maszol érdeklődésére elmondta: a Sepsi Aréna melletti fedett jégpályát egy műszaki meghibásodás miatt nem sikerült korábban beüzemelni. Mostanra javították meg a berendezést és elkezdték a jég elkészítését.

Fotók: Vargyasi Levente

Bodor Lóránd szerint ez a folyamat három hétig tart, míg legalább 10 centiméteres jeget készítenek, tehát december elején indulhat a korcsolyázás, illetve a jégkorong és műkorcsolya-edzések.

A sepsiszentgyörgyi hokis és korcsolyázó közösség már várja a fedett jégpálya indulását, hiszen az edzéseket kénytelenek a Kézdivásárhelyi jégpályán tartani, mondta el a Maszol érdeklődésére Kernászt Huba. A Királypingvinek Jégkorong Klub képviselője szerint 110 gyerek hokizik és 50 fiatal műkorcsolyázik, és őket szüleik kénytelenek hetente Kézdivásárhelyre utaztatni, ezért szeretnék mihamarabb birtokba venni a sepsiszentgyörgyi fedett jégpályát.

Emellett az önkormányzat által támogatott Bevezetés a sportba program keretében több ezer sepsiszentgyörgyi kisdiák számára szeretnék elkezdeni a korcsolya oktatást. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal által finanszírozott és a nagycsoportos, előkészítős, elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes kisdiákok számára ingyenes foglalkozások, jelenleg a Sepsi Arénában zajlanak. Mint ismert a magyar kormány finanszírozásával, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által megépített fedett jégpálya 2018 óta működik és edzések, mérkőzések és tornák helyszínéül is szolgál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?