A rendőrség is vizsgálódik a szexuális kizsákmányolással megvádolt csíkszeredai tanár ügyében

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, a Márton Áron Főgimnázium volt tanáráról van szó, akit azzal vádolnak, hogy több mint 20 éven át szexuálisan bántalmazott diáklányokat. Hozzátették: az iskolában is belső vizsgálat indult.

Maria Plumbu, a Hargita megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Maszolnak megerősítette, nem érkezett feljelentés az ügyben, a rendőrség a nyilvánosság elé került információk alapján indított vizsgálatot.

Fotó: az iskola Facebook-oldala

„Miután a nyilvános térben megjelentek olyan információk, amelyek szerint egy férfi, egy csíkszeredai középiskola volt tanára szexuálisan zaklatta a diákjait, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat az ügy részleteinek megállapítása érdekében” – írják közleményükben.

A Márton Áron Főgimnázium igazgatóhelyettese, György Géza-Árpád a sajtónak elmondta, hogy 2018-ban került ebbe a tisztségbe és nem tudott a sajtóban újonnan megjelent esetekről, emiatt nem tettek feljelentést. „2018 óta vagyok igazgatóhelyettes, 2017-ben kerültem ebbe az iskolába. Azóta egészen mostanáig sem tanárként, sem igazgatóhelyettesként nem volt tudomásom ilyen esetekről. Írásos panasz nem érkezett, és szóban sem jeleztek nekünk ilyen eseteket” – hangsúlyozta.

Kiemelte, az intézményben belső vizsgálatot indítottak és a sajtóban megjelent információkat elemezték. „A sajtóban megjelent cikkek miatt szombaton megbeszélést tartottunk a tanári tanáccsal, megpróbáltuk elemezni, feldolgozni a megjelent információkat. Ma (kedden) újabb megbeszélést tartunk, és megpróbáljuk meghozni a szükséges jogi lépéseket, hogy tiszta képet kapjunk a sajtóban megjelent információkról.

Hozzátette, meglepték a megjelent vádak, és ha azok igazak, akkor „valóban súlyosak”. Arra a kérdésre, hogy milyen ember O.Zs. tanárként, az igazgatóhelyettes azt válaszolta: olyan, akit a diákok megbecsültek. „Sőt csodálták, és mondhatnám tudományos szempontból minőségi a munkája. Tehát csak jót tudok mondani róla” – tette hozzá György Géza-Árpád.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elárulta, nem tudott a vádakról, megdöbbentette, amit a sajtóban olvasott. A polgármester korábban a Maszolnak kifejtette: az ilyen eseteket mielőbb nyilvánosságra kell hozni és határozottan el kell ítélni. Nem mellesleg O. Zs. november elejéig városi tanácsosként is tevékenykedett, ekkor lemondott önkormányzati tisztségéről.

Mint ismert, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik tanáráról több korábbi diáklány azt állítja, hogy az elmúlt mintegy húsz évben behálózta és szexuálisan kizsákmányolta őket. A megvádolt tanár, O. Zs. a Maszolnak elmondta, „sok féligazság” jelent meg róla, majd pedig tudatos lejáratási kampányról beszélt részletes válaszlevelében.

Mivel a tanár stílusával, lazaságával, közvetlenségével rendkívül népszerűnek számított az iskolában, többen arról számoltak be, hogy jólesett nekik a felnőtt pedagógus kitüntetett figyelme, hovatovább jobban érezték magukat attól, hogy felnőttként kezelte őket. Idővel azonban sorra kiderült, hogy behálózta áldozatait és hitegette, kihasználta őket, írta meg kétrészes riportjában csütörtökön és pénteken az Átlátszó Erdély oknyomozó portál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?