A pedagógusok nem hagyják magukat – Ismét utcára vonultak Kolozsváron

Pedagógusok, szülők és gyerekek együtt vonultak Kolozsvár főteréről végig a Deák Ferenc (Bulevardul Eroiilor) utcán, csütörtökön délben. A szakszervezetek továbbra sem hagyják abba sztrájkot és kiállnak követeléseik mellett.

Kolozsváron a tanárok 85 százaléka még mindig tiltakozik az általános sztrájk 10. napján is. A tüntetők nagyon elégedetlenek a kormány és az oktatási minisztérium hozzáállásával – nyilatkozta Lucia Cojocaru, a Kolozs megyei Szabad Közoktatási Szakszervezet vezetője (SLIPC).

A szerző felvételei

A tanárok és pedagógusok mellett a szülők is kiálltak, akik támogatásuk jeléül a tanárokkal együtt vonultak fel a tüntetésen. Egy, a szülők nevében felszólaló anyuka elmondta, azt szeretnék, hogy a gyerekeik minőségi oktatásban részesüljenek, ehhez pedig az kell, hogy a tanárok motiváltan menjenek be dolgozni, és ne a kifizetetlen számláik miatt aggódjanak, hanem a gyerekekre figyeljenek.

A tüntetők sorába beállt Török Zoltán, a Református Kollégium tanára is. A Maszol kérdésre elmondta, hogy az utolsó három évben a pedagógusok szinte egyáltalán nem kaptak béremelést. Kiemelte, bár az árak emelkedtek a tanárok fizetése ugyanannyi maradt, amiből ma már elég nehezen lehet megélni. „A sztrájkot akkor hagyjuk abba, amikor a kormány egy komoly ígéretet tesz, amit be is tart, tehát nem törvénytelenségeket, amiket az elmúlt napokban felsoroltak, hanem olyanokat, amik megállja a helyüket és a valóságot fedik” – mondta.

Hasonló véleménnyel volt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója is, Molnár Zsolt, aki szerint a problémák nincsenek megoldva. „Egészen addig, amíg konkrét garanciák nem érkeznek a probléma megoldására, addig tüntetni kell. Három hét után nagyon nehéz azt mondani, hogy tévedtün,k visszamegyünk, mert meggondoltuk magunkat. Ezt addig kell folytatni, amíg egy egészséges kompromisszum születik. Elégedettek akkor leszünk, amikor elég garancia születik” – jelentette ki.

Nicolae Ciucă miniszterelnök a csütörtöki kormányülés előtt azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy a tanárok hallgatnak a józan ész szavára, ha a memorandum megjelenik a Hivatalos Közlönyben megértik elkötelezettségünk komolyságát, és befejezik a sztrájkot. „Marcel Ciolacu és én aláírtunk egy politikai kötelezettségvállalást, hogy rábírjuk a pedagógusokat a sztrájk beszüntetésére, hiszen az gyerekek és szülők millióira van hatással, és több százezer diákra, akik le kell tegyék a képességvizsgát és az érettségit”– mondta a kormányfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?