banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

A miniszter reményei szerint május közepétől az összes diák visszatérhet a tantermekbe

Szerdától csak az 1 ezreléknél kisebb fertőzöttségi rátájú településekben vehet részt az összes diák tantermi oktatáson, de a tanügyminiszter azt szeretné, ha május közepétől valamennyi tanuló a hagyományos módon járhasson iskolába.

Sorin Cîmpeanu erről hétfőn, a HotNews portálnak adott interjúban beszélt. „Lehetséges, hogy két hét múlva azt fogja javasolni a minisztérium, hogy az ötödikes, hatodikos, hetedikes, tizedikes és tizenegyedikes diákok is tantermi oktatáson vehessenek részt mindenütt az országban. Szeretném, ha ez mér a hónap közepén megtörténne” – jelentette ki a tárcavezető.

Mint korábban írtuk, szerdától a tanítás a korábbiaktól eltérően nem három, hanem két forgatókönyv szerint zajlik. Azokon a településeken, ahol a kéthetes lakosságarányos fertőzési ráta 1 ezrelék alá csökkent, kivétel nélkül valamennyi diák számára iskolai jelenléttel folytatódik az oktatás. 

Azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi mutató nagyobb 1 ezreléknél, de nincs vesztegzár alatt, csak az elemisek, a nyolcadikosok, tizenkettedikesek, tizenharmadikosok, a szaklíceumok végzősei és a különleges nevelést igénylő diákok járnak be az iskolába, a többiek online tanulnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A települések járványügyi besorolását hetente frissítik, így a fertőzési ráta függvényében változik, hogy hol mehetnek iskolába, és hol folytatják távoktatási rendszerben a tanévet a diákok.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?