Rendelet: ilyen szabályok betartása mellett kezdődhet az iskola a vakáció után

A tanintézmények tevékenységét szabályozó eddigi előírásokat módosító és kiegészítő közös rendeletet adott ki csütörtökön az oktatási és az egészségügyi miniszter.

Az új rendelet értelmében a felzárkóztató tanórákat fizikai jelenléttel tartják meg valamennyi oktatási intézményben, amely olyan településen működik, ahol nincs érvényben területi karanténra vonatkozó rendelkezés; ennek feltétele a SARS-CoV-2 terjedésének fékezését célzó szabályok (megfelelő távolságtartás, a termek gyakori szellőztetése, kötelező maszkviselés, higiéniai előírások) szigorú betartása.

A Sorin Cîmpeanu és Ioana Mihăilă által aláírt dokumentumban azt is leszögezik, hogy a sajátos nevelési igényű óvodások és tanulók számára is lehetővé teszik évfolyamtól függetlenül a fizikai jelenléttel zajló tevékenységeket – a járványügyi szabályok betartása mellett – minden olyan oktatási intézményben, amely olyan településen működik, ahol nincs érvényben területi karantén.

A pedagógusok, a kisegítő tanszemélyzet, valamint a kisegítő személyzet tagjai számára egyaránt kötelező a védőmaszk viselése a tanári szobában, a folyosókon, a szünetek alatt bent és a szabadban is, illetve az osztálytermekben, leszámítva azokat a helyzeteket, amikor az oktatási tevékenység „teljes szemkontaktust feltételez”. Ez esetben arcpajzsot kell használniuk, és tartaniuk kell a 2 méteres távolságot a gyerekektől.

A rendelet szerint ugyanakkor az egyes településeken jegyzett új koronavírusos megbetegedések számának függvényében két forgatókönyvet alkalmazhatnak a tanintézetek:

  • 1-es forgatókönyv – ha a településen 1 vagy ennél kisebb a 14 nap alatt jegyzett koronavírusos megbetegedések száma ezer lakosra vetítve, mindenki számára fizikai jelenléttel zajlik az oktatás az óvodákban és iskolákban, a járványügyi szabályok betartásával;
  • 2-es forgatókönyv – ha az adott településen a 14 nap alatt jegyzett koronavírusos megbetegedések ezer lakosra vetített száma meghaladja az 1-et, az óvodások, elemisták, a végzős osztályok (VIII., XII., XIII.) tanulói, a szakiskolák végzős tanulói, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók számára fizikai jelenléttel zajlik az oktatás, amennyiben a települést nem vonták vesztegzár alá. A többi osztály esetében az online tanrendet alkalmazzák.

(Címlapkép: Kulcsár Mária)

Kapcsolódók

Kimaradt?