A megfelelő felszerelés hiánya miatt következik be a hegyi balesetek többsége

A nyári turistaszezon kezdete óta több mint 150 alkalommal kérték a Hargita megyei hegyimentők segítségét a bajba jutott kirándulók. Az esetek nagy többsége amiatt következik be, hogy a turisták nem megfelelő öltözékben, például papucsban és rövidnadrágban indulnak el túrázni – közölte Fekete Örs, a Hargita megyei Hegyimentő Szolgálat vezetője.

A nyári szezon kezdete óta a Hargita megyei hegyimentőket több mint 150 alkalommal riasztották, hogy segítsenek a hegyi ösvényeken különböző problémákkal küszködő turistáknak.

Fekete Örs, a Hargita Megye Tanácsának alárendeltségében működő megyei hegyimentő szolgálat vezetője az Agerpres hírügynökség kérésére elmondta: az esetek 80 százalékát az okozza, hogy a turisták nem viselnek megfelelő felszerelést, és papucsban, rövidnadrágban próbálják bejárni a hegyi ösvényeket.

Példaként említette azokat a turistákat, akik a Vargyas-szorosban lévő ösvény bejáratához hajtanak autóikkal, és azt hiszik, hogy papucsban vagy nem megfelelő lábbeliben is végigmehetnek rajta, ezért szenvednek különböző baleseteket. De vannak olyan turisták is, akik megpróbálják végigjárni a vasalt utakat (Via Ferrata), de azok túl nehéznek bizonyulnak a fizikai állapotukhoz, ezért nem tudnak továbbmenni, és a mentők segítségét kérik, hogy visszahozzák őket.

A Hargita megyei hegyimentők vezetője elmondta, hogy az elmúlt hétvégén két nehéz esetük is volt. A Békás-szorosban egy hegymászót kellett kimenteniük, aki lezuhant és lábtörést szenvedett, és több mint 100 méterről kellett leengedni, valamint egy tinédzsernek is segíteniük kellett, aki több sérülést szenvedett, miután kerékpárjával egy szakadékba zuhant Székelyudvarhely közelében.Ugyanakkor voltak olyanok is, akik eltévedtek, és a hegyimentőkre volt szükség a megtalálásukhoz.

Fekete Örs elmondta, augusztusban várhatóan nagy lesz a beavatkozások száma, ezért azt javasolja a turistáknak, hogy megfelelően szerelkezzenek fel, ha a hegyekbe mennek, és vigyázzanak egymásra. A Hargitán is előfordult már, hogy egy férfi kimerültség miatt nem tudta folytatni az útját, és a csoport, amellyel volt, otthagyta őt abban a hiszemben, hogy egyedül majd hazatér. A férfi végül a hegyimentők segítségére szorult, akik kiemelték és biztonságban lehozták a hegyről. „Egy nagyon-nagyon fontos dolog, hogy senkit sem szabad hátra hagyni, ez az első számú szabály a hegyen” – nyomatékosította Fekete Örs.

Azt is tanácsolja a turistáknak, hogy érdeklődjenek az útvonal hosszáról és nehézségéről, hogy ne menjenek olyan területekre, amelyek gondot okozhatnak nekik, és kérjenek további információkat a hegyimentőktől, továbbá szükség esetén hegyi vezetők is rendelkezésre állnak.

„Szerencsére nálunk nagyon jó állapotban vannak a turistaútvonalak, a legtöbb eltévedéses esetet telefonon meg lehet oldani. Ha tudják, hogy hol vannak, honnan jöttek és hová akarnak menni, akkor telefonon is sokat tudunk segíteni nekik. De ha fogalmuk sincs, mint ahogyan nálunk is volt már ilyen eset, akkor nehezebb a helyzet” – mondta a Hargita hegyi mentőszolgálat vezetője.

(Nyitókép: Hargita megyei hegyimentő szolgálat Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?