A marosbárdosi horrorközpont kapcsán négy rendőr került került célkeresztbe

A Maros megyei rendőrség négy rendőre ellen folyik fegyelmi kivizsgálás a Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson levő gondozó központban embertelen körülmények között tartott gondozottak ügyében indított nyomozás keretében.

A rendőrség sajtóirodája csütörtökön leszögezte, az ügyben büntetőeljárás van folyamatban, nem adhatnak részletesebb tájékoztatást a négy rendőr ellen indított fegyelmi kivizsgálásról.

Maros megye rendőr-főkapitánysága néhány nappal ezelőtt közölte, hogy felfüggesztették állásából azt a rendőrt, aki a marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaélések ügyében további két gyanúsítottal együtt előzetes letartóztatásban került.

Fotó: Jogi Forrásközpont

A rendőr mellett eljárás indult az anyja ellen is, aki a marosbárdosi gondozási központ igazgatója, illetve a marosvásárhelyi börtön egyik alkalmazottja ellen is, aki bérbe adta a szociális létesítményt működtető egyesületnek a marosbárdosi épületet.

A három gyanúsítottat bűnszervezet létrehozásával és emberkereskedelemmel gyanúsítja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészég (DIICOT).

A DIICOT július 28-ai közleménye szerint a három személy 2020-ban egy emberkereskedelemre szakosodott bűnszervezetet hozott létre. Idős vagy fogyatékkal élő személyek kizsákmányolásából jutottak anyagi haszonhoz úgy, hogy az egyesület pénzösszegeket kapott a szociális felügyelettől vagy a hozzátartozóktól az áldozatok szakszerű ellátásáért. A pénz javát a bűnszervezet a saját céljaira használta fel.

Az ügyészek szerint az egyesület által működtetett intézményekben elhelyezett idős vagy fogyatékkal élő személyek embertelen és megalázó bánásmódban részesültek. Fizikai és lelki bántalmazásnak vetették alá őket, korlátozták a szabadságukat, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, és nem biztosították számukra megfelelő higiéniai körülményeket.

A marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaéléseket a Jogi Forrásközpont tárta fel július 27-én.

A nyomozó hatóságok szerint több mint 50 gondozottat azonosítottak az egyesület helyiségeiben; legtöbbjük a Maros, illetve a Kovászna megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi igazgatóság nyilvántartásában szerepel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?