Hárman kerültek előzetes letartóztatásba a marosbárdosi horror gondozási központ ügyében

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a Maros megyei Re-Min Egyesület által működtetett marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaélések ügyében őrizetbe vett három vádlottat.

A bírósági meghallgatás mintegy hét órán át tartott, végül a Maros megyei bíróság vasárnap virradó éjszaka elfogadta a a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészég (DIICOT) előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát. Az ügyben szervezett bűnözői csoport létrehozása és emberkereskedelem bűntettének elkövetése miatt nyomoznak.
A bíróság
elutasította a vádlottak házi őrizetre vagy bírósági felügyeletre vonatkozó kérelmét, a döntés ellen az azt követő 48 órán belül fellebbezhetnek.

A vádhatóság szerint a Re-Min Egyesület elnöke, illetve a szociális létesítmény ügyintézője és egyik alkalmazottja ellen zajlik az eljárás.

Fotó: Digi24

A DIICOT szerint a gyanúsítottak 2020-ban egy emberkereskedelemre szakosodott bűnszervezetet hoztak létre. Idős vagy fogyatékkal élő személyek kizsákmányolásából jutottak anyagi haszonhoz úgy, hogy az egyesület pénzösszegeket kapott a szociális felügyelettől vagy a hozzátartozóktól az áldozatok szakszerű ellátásáért. A pénz javát a bűnszervezet a saját céljaira használta fel.

Az ügyészek szerint az egyesület által működtetett intézményekben elhelyezett idős vagy fogyatékkal élő személyek embertelen és megalázó bánásmódban részesültek. Fizikai és lelki bántalmazásnak vetették alá őket, korlátozták a szabadságukat, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, és nem biztosították számukra megfelelő higiéniai körülményeket sem.

A marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaéléseket a Jogi Forrásközpont tárta fel csütörtökön.

A civil szervezet munkatársai előzetes bejelentés nélkül látogattak el a szociális létesítménybe, ahol hét gondozottat az alagsorban, építési törmelékek között, piszkosan és alultáplált állapotban találtak, fekáliával és vérrel szennyezett matracokon feküdtek. Két súlyos állapotban lévő embert pedig egy három négyzetméteres, levegőtlen, sötét szobában helyeztek el a fenntartók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?