A helyi önkormányzat dönt a kereket oldott Cherecheș utódjáról

Tanácsi határozatot terjesztettek be Nagybányán, hogy a börtönbüntetésre ítélt polgármester helyett Pap Zsolt István alpolgármester töltse be az ideiglenes városvezetői tisztséget – hangzott el az Erdély TV 24 plusz című műsorában, ahol Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnöke volt a vendég.

Az ügy előzménye, hogy Cătălin Cherecheş polgármestert megvesztegetés elfogadása miatt jogerősen 5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a tisztségviselő viszont megszökött, emiatt hazai nemzetközi körözést adtak ki a hatóságok. Az ítélet ellen, pénteken egy rokonának a személyi igazolványát használva kiszökött az országból. A rendőröknek végül kedden a németországi Augsburgban sikerült elfogniuk Cherecheşt.

A polgármester nélkül maradt Nagybánya élére csak úgy kerülhet más vezető, ha a polgármesteri hivatal jegyzője megkapja az igazságszolgáltatás értesítését, dossziét állít össze és ezt előterjeszti a prefektusnak, az pedig kiadja a rendeletet a mandátum megszűntetésére. Ha a tanács megszavazza és határozatot hoz arról, hogy a polgármester nem tudja ellátni feladatait, vagy megszűnik a mandátuma, akkor az alpolgármester átveheti hatáskörét. Cherecheș egyébként régebben aláírt egy határozatot, amelynek értelmében a saját koalíciójából származó polgármester vegye át a tisztséget.

Két városi tanácsos időközben benyújtott egy tanácshatározat-tervezetet, ami alapján napirendre kerülhet az ideiglenes polgármester leváltása és Pap Zsolt István alpolgármester megszavazása. Pintér Zsolt elmondta, hogy 12 szavazat elég lenne ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, de szeretnék, ha nagy többséggel sikerülne ezt véghezvinni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?