A háromszéki zsidók deportálására emlékeznek Sepsiszentgyörgyön

A Kovászna megyei zsidó közösség deportálásának 78. évfordulójára emlékeznek Sepsiszentgyörgyön. Csütörtökön délután 5 órától a sepsiszentgyörgyi, Vojkán utcai holokauszt emlékparkban a háromszéki zsidók náci táborokba való deportálásának 78. évfordulójára és az áldozatokra gondolnak.

A sepsiszentgyörgyi holokauszt emlékparkot még 2014-ben avatták fel a tragikus események 70. évfordulóján. A sepsiszentgyörgyi zsidó temetőben egy kápolna, egy obeliszk és egy emlékfal található, amelyen a 78 évvel ezelőtt meggyilkolt, az egykori Háromszék megyéből származó valamennyi zsidó neve szerepel.

A kőobeliszken a következő idézet áll: „annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyermekember emlékére, akiket 1944-ben a városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek”, illetve elültettek 52 fát, amelyeken a gyerekáldozatok neve szerepel, illetve további hat szomorúfüzet a holokauszt háromszéki áldozatainak emlékére.Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

Az 1944 májusában kényszermunkára küldött vagy deportált 756 háromszéki zsidóból mindössze 148-an maradtak életben. A többiek, köztük 52 gyermek az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban vesztette életét.

Sepsiszentgyörgyön 1944. május 3-án kezdődött a zsidók elszállítása a városban lévő gettóba, egy akkor még épülőfélben lévő Csíki utcai épületbe. 1944. május 10-én a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson vagonokba kényszerítették a zsidókat, és a szászrégeni gettótáborba szállították őket. 1944. június 1-jétől pedig a 756 háromszéki zsidót az auschwitz-birkenaui megsemmisítő táborba szállították, közülük csak 148 maradt életben és tért haza.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?