A legfőbb ügyészségen hallgatják ki a volt kormányfőt

Petre Roman volt miniszterelnök péntek reggel megjelent a bukaresti legfőbb ügyészségen, hogy kihallgassák a 34 évvel ezelőtti bányászjárás ügyében. Az egykori politikus ellen korábban vádat emeltek. 

Petre Roman az érkezéskor a jelenlévő újságíróknak azt mondta, egyetlen vádpont sem állja meg a helyét, s ezt fogja elmondani a kihallgatáson. A katonai ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok úgy döntöttek, hogy erőszakosan elfojtják a bukaresti Egyetem téri tüntetést, ahol a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának elfogadását követelték, és békésen fejezték ki az akkori politikai többséggel ellentétes véleményüket. Az erőszakos fellépésben részt vettek a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a SRI erői, valamint több mint 10 ezer bányász és más munkás az ország több pontjáról.

A támadást 1990. június 13-án reggel hajtották végre, melyben: 4 embert halálos lövés ért; összesen 1388 ember sérült testileg vagy lelkileg; a szabadsághoz való alapvető jogot politikai okokból összesen 1250 személytől vonták meg. Az akció keretében több mint kétszáz személyt fogtak el és szállítottak a belügyminisztérium egyik katonai egységébe, ahol aznap délutánig őrizetben tartották őket, majd felületes motozás után elengedték. Ugyanekkor betörtek a bukaresti építészeti intézet és a bukaresti egyetem épületébe, több irodát átkutattak, és a bent tartózkodókat erőszakkal kitoloncolták.

A bukaresti bányászjárás egyik pillanata Fotó: Agerpres

A munkások a rendőrséggel együtt elfoglalták az Egyetem teret, hogy megakadályozzák a tüntetők visszatérését. Az állami hatóságok fellépése erőszakos választ váltott ki az ellenzékiekből, és felgyújtották a fővárosi rendőrség, a belügyminisztérium, a Román Televízió és a Román Hírszerző Szolgálat irodáit. A rendőrség éles lőszerthasznált, 4 személyt lelőttek, 3 másik pedig lőtt sebet kapott. A hatósági elnyomás 1990. június 14-én és 15-én egy szisztematikus támadással folytatódott, amelyet az ország több megyéjéből érkező bányászokkal és munkásokkal együtt hajtottak végre.

A Bukarestbe hívott bányászok feldúlták az 1989. decemberi forradalom után újonnan alakult vagy újjáalakult, ellenzékben lévő politikai pártok székházait. Bukaresti lakosokat és az Egyetem téri tüntetésekhez kapcsolódó más személyeket is bántalmaztak, a bányászok által a város utcáin elkövetett erőszakról készült képeket világszerte közvetítették, állítják a nyomozók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?