A PSD még mindig nem döntötte el, hogy kormányra lép-e
A deficitcsökkentő intézkedésekről zajló tárgyalások többek között azért akadtak el, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) határozottan elutasítja a nyereséges állami vállalatok értékesítését - jelentette ki hétfőn Florin Manole.
A PSD szóvivője a parlamentben a sajtónak elmondta, hogy a szociáldemokraták még nem döntöttek a kormányzati részvételükről. Az erről szóló belső referendumot csak az alkotmány szerinti tulajdonképpeni kormányalakítási tárgyalások elkezdése után, a “tények teljes ismeretében” tartják meg - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a “rotációs kormányzásnak” nevezett mandátum közbeni miniszterelnök-cserét a kormányra lépés feltételének tekinti-e a PSD, a szóvivő kijelentette, hogy “minden lehetőség az asztalon van”.
Elmondta, hogy a pártok közötti tárgyalásokat több nézeteltérés is nehezíti. Az egyik az, hogy a szociáldemokraták határozottan elutasítják a nyereséges állami vállalatok értékesítését. A PSD szerint erre egyrészt éppen azért nincs szükség, mert ezek a cégek nyereségesek, írja az Agerpres. Másrészt némelyikük - például az energiavállalatok - lehetőséget adnak az államnak beavatkozni a lakosságot nagymértékben érintő árak alakulásába - részletezte a politikus.
“Továbbra is fenntartjuk, hogy a költségvetési intézkedéseknek (...) védeniük kell vagy nem szabad érinteniük az ország alacsony és közepes jövedelmű polgárait, mert az áfakulcs megemelése, ahogyan azt már korábban is mondtuk, elsősorban őket érintené” - magyarázta Manole.
Emlékeztetett arra, hogy a kormányalakítási tárgyalások politikai szakasza még nem kezdődött el, mert a technikai szakasz “sajnálatos módon” elhúzódik. Szóvá tette, hogy az államfő csak a tárgyalások negyedik hetében látta jónak konzultálni a szakszervezetekkel. Ezt a PSD szóvivője szerint Nicușor Dannak korábban meg kellett volna lépnie.
Manole elmondta azt is, hogy - a korábbi tapasztalatok alapján - egy technokrata miniszterelnök által alakított kormány nem lenne jó választás. Azzal kapcsolatban, hogy pénteken lejár az ügyvivő kormány mandátuma, kijelentette: nem akarja megjósolni, hogy mi fog történni. “A államfőnek vannak alkotmányos eszközei, a pártok pedig kommunikálnak egymással” - jelentette ki.