A Maszkura és a tücsökraj koncertjével elkezdődött a koncertprogram Tusnádfürdőn

A Maszkura és a tücsökraj koncertjével elkezdődött a koncertprogram kedden este a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn. Az egyhetes programsorozat „nulladik” napja a beköltözés és készülődés jegyében telt.

A köztudatban Tusványosként élő, több évtizedes múltú rendezvénysorozatra - melynek neve a korábbi és a jelenlegi helyszín nevének összevonásából ered - a „nulladik” napon tömegesen érkeztek a résztvevők az Olt-parti városba. A zenei programot a Maszkura és a tücsökraj nyitotta meg, őket a Magna cum Laude követte a Petőfi színpadon.

A nap a készülődésről szólt, a táborlakók sátraikat próbálták minél biztosabban kikötni, amiben egy-egy erősebb széllökés komolyan akadályozta őket. A szervezők a színpad előtti területet „padolták”, készítették fel az esetleges esőre.

Fotók: Tusványos

A büfék, lacikonyhák, kifőzdék működtetői is a helyükön voltak már, sorok kanyarogtak előttük.

A szerdán kezdődő közéleti beszélgetéseknek otthont adó rendezvénysátrakat is berendezték, a legtöbb helyszínen már kedden délután a helyükre kerültek a pódiumok, székek, dekorációk.

A 32. Tusványos harminc helyszínen mintegy 500 programmal várja az érdeklődőket. A koncertek mellett idén is nagy hangsúlyt kapnak a politikai és közéleti előadások: szerdától szombat délig időszerű politikai kérdésekről tartanak pódium- és kerekasztal-beszélgetéseket.

A szomszédban zajló orosz-ukrán háborúra utalva az idei mottó „A béke ideje”, ezzel is a béke fontosságát hangsúlyozzák, mielőbbi megkötését sürgetik a szervezők. A biztonságpolitika mellett a kiemelt témák között szerepel az energiaválság és a nemzetpolitika is.

A négy nap alatt előadást tart több magyarországi és romániai magyar politikus, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány számos tagja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és a Szövetség számos szakértője is.

A politikusok, társadalomkutatók, intézményvezetők részvételével zajló panelbeszélgetések mellett a kulturális, szórakoztató programokból is nagy a kínálat, több sátorban már kedden segítettek hangolódni a még kisszámú, de annál lelkesebb közönségnek.

A 32. Tusványoson lazább témákkal, hagyományőrző, ismeretterjesztő programokkal is várják a táborlakókat, több irodalmi, színházi esemény is lesz, a népzene és táncház iránt érdeklődők számára pedig új helyszínt avatnak, a Kriza János Csűrben hajnalig tartanak majd a programok.

A rendezvénysorozat zenei nagyszínpadán, a Petőfi színpadon vasárnap hajnalig tartanak a koncertek. A hét folyamán a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, az Anima Sound System, a Vad Fruttik, a Parno Graszt, Péterffy Bori és a Love Band, a Republic és az Ismerős Arcok is fellép.

A 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor részletes programja a fesztivál honlapján és a fesztiválappon olvasható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?